Több adót fizet az Uber a sárga taxiknál

Kevesebb társasági adót fizettek a sárga taxitársaságok az árbevételüket tekintve az Ubernél - írta a Magyar Nemzet.

Kép:Sxc

Egy nyilvánosan elérhető adatok alapján, adószakértők által készített tanulmány rávilágít, hogy a legnagyobb fővárosi taxicégek szembetűnően kevés adót fizettek az elmúlt években – írja a Magyar Nemzet. A laphoz eljuttatott összegzésben az áll, hogy a Főtaxi 2010 és 2015 között 6,7 milliárd forintnyi bevételre tett szert, társasági adóként azonban csak 28 millió forintot fizetett be a költségvetésbe. A cég bevételéhez viszonyítva ez mindössze 0,4 százalék, abszolút értékben nem több, mint amennyit egy 1,2 millió forintos bruttó fizetéssel rendelkező, alkalmazotti státusban lévő középvezető adó és járulék formájában befizet az államnak.

A Magyar Nemzetben ismertetett tanulmány szerint az Uber magyar leányvállalata 2014-től fejt ki érdemi tevékenységet, bár csak az utolsó negyedévben indult el a rendszerük Budapesten. A tavalyi évet 164 millió forintos árbevétellel és 13 millió forintos adózott eredménnyel zárta, amely után 2,1 millió forint társasági adót fizetett be a költségvetésbe. Ez 1,3 százalékos társaságiadó-árbevételi arány, ami jóval magasabb, mint a taxicégek hasonló arányszáma. Azaz nem állja meg a helyét az az állítás, hogy az Uber Magyarországon nem fizet társasági adót – olvasható a napilapban.

Kilőhetik az Ubert – döntött a Parlament
Ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak - döntött az Országgyűlés.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo