Teljesült Orbán Viktor álma - csak nem nálunk

Lengyelországban egyszámjegyűre mérséklődött az infláció szeptemberben éves szinten, havi összevetésben pedig csökkentek a fogyasztói árak.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A statisztikai hivatal pénteken ismertetett végleges adatai szerint éves szinten 8,2 százalék volt az infláció szeptemberben az augusztusi 10,1 százalék után.

Szeptemberben a fogyasztói árak 0,4 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, amikor stagnálást jegyeztek fel júliussal összevetve.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök október elején azt mondta, hogy az év végére 6 százalék alatti lesz az infláció.

A lengyel jegybank szeptemberben a vártnál nagyobb, 75 bázispontú kamatcsökkentést jelentett be, amit a fogyasztói áremelkedés folyamatos lassulásával indokolt, A lengyel jegybank inflációs célja 2,5 százalék, amit csak évek múlva sikerül majd elérni Ludwik Kotecki, a monetáris tanács pénteken nyilatkozó egyik tagja szerint. Lengyelországban 2021 áprilisa óta haladja meg az infláció a jegybanki célt.

(MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo