Tele az ország kátyúval – ki fizeti a javítást?

Az elmúlt napok időjárás-változásának hatására hirtelen megugrott az országban található kátyúk száma. Az utakon immár újra százezres nagyságrendben előforduló kisebb-nagyobb gödrök a következő hónapokban fokozott veszélyt jelentenek az autósok számára. Az évi néhány ezer forintért elérhető kátyúbiztosítás jelentősen növeli a veszélyes úthibák által okozott károk megtérítésének esélyét – mutat rá a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Nem a megelőző heteket jellemző tartósan fagyos időjárás, hanem az éjszakai jegesedést és a nappali olvadást eredményező napi hőingás pusztítja leginkább az utak burkolatát. A forgalmasabb szakaszokon ilyenkor akár órák alatt is kialakulhat egy nagyobb kátyú: általános tapasztalat, hogy az adott útszakaszt jól ismerő autós is gyanútlanul fut bele olyan gödörbe, amely előző nap még nem volt ott.

„A legtöbb kátyúkár defekt, ám ezek egy részében a felnit is javítani kell. Gyakran előfordul azonban olyan eset is, hogy a futómű is sérül, sőt, akár személyi sérüléses baleset is lehet a kátyúba futás következménye, ez pedig már milliós nagyságrendű kártérítéssel is járhat figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – A kapcsolódó kárigényeket azonban igen nehéz érvényesíteni: az elmúlt évek tapasztalata szerint az illetékes útkezelők ezeknek csupán körülbelül a felét fogadják el.”

A lakott területen kívül bekövetkező kátyúkárok esetén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felé kell fordulniuk a károsultaknak, míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, Budapest fő- és tömegközlekedési útjain pedig a Budapest Közút Zrt. az illetékes. Az elbírálás során az útkezelők általában a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de azok sem számíthatnak kártérítésre, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo