Szomorú kilátások: Kelet-Németországnak még 50 év kell

Németország keleti része, a volt NDK ötven év alatt éri utol az ország nyugati felét az egy főre jutó jövedelmet tekintve - mutatta ki az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.

A hallei IWH mérései alapján évente átlagosan egy százalékkal csökken a különbség a két országrész között. "Rohamléptek helyett tyúklépésben halad a felzárkózás, ha egyáltalán lehet ilyen folyamatról beszélni" - mondta Udo Ludwig, az intézet elemzője.

A kilencvenes évek első felében a keleti tartományok egy főre jutó gazdasági teljesítménye még gyorsan nőtt, fél évtized alatt a nyugati átlag 40 százalékáról 60 százalékra emelkedett. 1995-től kezdve aztán a fejlődés lelassult, 1997 és 2001 között pedig a hazai össztermék (GDP) növekedési üteme el is maradt a nyugati régió bővülési tempójától. Jelenleg a kelet-németországi gazdasági teljesítmény a nyugati 70 százalékán stagnál - mutatta ki felmérésében az IWH, a legtekintélyesebb kelet-németországi gazdaságkutató intézet.

A szeptember végi országos választások nyomán formálódó konzervatív-liberális kormánykoalíció azt kívánja rögzíteni programjában, hogy 2019-re ki kell egyenlíteni az életszínvonalbeli különbségeket az ország két része között. "A valóságtól elrugaszkodott elképzelésről van szó, amelyet bajosan lehetne megvalósítani" - mondta Udo Ludwig a Leipziger Volkszeitung című lap hétvégi száma szerint.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo