Szijjártó Péter valami egészen meglepőt mondott

Néhány éven belül Magyarország ismét embert küldene a világűrbe.

Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség Space19+ miniszteri konferencián.

„Az űripar az egyik legfontosabb iparág lesz a jövőben. Magyarország számárára ez egy újabb fejlődési, kitörési lehetőség, fókuszában a második magyar űrhajós kiképzése és a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) történő felküldése szerepel, amelyet 2024-re reálisan megvalósíthatónak látunk az orosz Roszkoszmosz együttműködésben” - fogalmazott a magyar tárcavezető.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy ezen a héten Új-Zélandról felbocsátják a magyar űripar történetének második és harmadik műholdját, amelyek most először a mesterséges elektromágneses szmogot mérik a magas légkörben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Pedro Duque spanyol tudományos felsőoktatási és innovációs miniszter találkozója Sevillában 2019. november 27-én. MTI/KKM/Borsos Mátyás

A további célok között szerepel, hogy 2024-ben Magyarország önálló műholdat állítson fölkörüli pályára. Emellett Oroszországgal együttműködésben magyar tudományos és mérési eszközöket fog feljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra 2024-re. Továbbá előkészítő szakaszban van egy űridőjárási misszió is, amelynek keretében mikroműhold-flottát építünk - tette hozzá. Erről ebben a cikkben olvashat részletesebben. >>>

A miniszter hangsúlyozta:

„Magyarország új külgazdasági és külpolitikai törekvései között szerepel, hogy újra kivegye részét a világűr békés célú felhasználásából.”
Sajnos, Magyarország ebben az iparágban eddig nem volt tényező, dacára annak, hogy magyar vállalatok és magyar egyetemek nagyon sok és nagyon komoly kapacitást, szaktudást és technológiát halmoztak fel ezen a területen - mondta, hozzátéve, hogy épp ezekre építve kívánnak most változást elérni.

Beszámolt a magyar kormány ennek érdekében hozott stratégiai döntéseiről, mint például a Külgazdasági és Külügyminisztérium portfóliójának kiegészítése az űrkutatás területével és egy nemzeti űrkutatási alap létrehozása január 1-től.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo