Szijjártó egy alapkőletételen járt - itt van, miről beszélt

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de „a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják.”

Szijjártó Péter erről szerdán a debreceni déli ipari övezetben beszélt, ahol elhelyezték a BHS Trans Kft. új logisztikai központjának alapkövét. A kormány a munkahelyteremtő beruházásokat, a beruházó vállalatokat támogatja - tette hozzá a miniszter, megjegyezve: a BHS Trans az ország négy településén épít az idén logisztikai központot összesen 7,6 milliárd forintos beruházással, amelyekkel 165 új munkahelyet teremt. A beruházásokat a kormány 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segíti - jelezte Szijjártó Péter.

MTI/Czeglédi Zsolt

A miniszter azt mondta, a koronavírus-világjárvány gazdasági kérdés is, és miután Magyarország az egészségügyi védekezés szakaszát sikeresen le tudta zárni, most a gazdasági védekezésre kell összpontosítani.

Szijjártó Péter szerint van olyan gazdasági filozófia, amely ebben a helyzetben segélyeket osztana, de az eladósodáshoz, kiszolgáltatottsághoz vezet - hangsúlyozta. A kormány ezzel szemben a munkahelyteremtést, a beruházásokat támogatja. Új világgazdasági verseny indul, az ebben elfoglalt pozíció most dől el, aki most fejleszt, bővít, nyertese lesz ennek a versenynek - hangoztatta a miniszter. Most az a cél, hogy a magyar vállalatok erősebbek legyenek a járvány után, mint előtte voltak - jegyezte meg.

A BHS Trans logisztikai központjának is helyet adó déli iparterület fejlesztését mindössze négy évvel ezelőtt indították el és eddig már 1200 munkahely létrejöttét segítik az ott épülő, vagy már működő gyárak. A tervek szerint 15 hektáron kis- és középvállalkozói (kkv) üzleti parkot hoznak létre. A Debrecen 2030 program keretében 2,5 milliárdos infrastruktúra-fejlesztés valósul meg a déli ipari övezetben.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo