Szenvednek a kétszámjegyű inflációtól a vállalatok

Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9 kilenc cég működését befolyásolja negatívan – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi méréséből. Az infláció  nagymértékű emelkedését elsősorban költségcsökkentéssel és áremeléssel kompenzálják a cégek. Utóbbinál a vállalatok közel fele teljesen beépítette az infláció mértékét az áraiba.

A belföldi kereslet után jelenleg az infláció az egyik legmeghatározóbb tényező a vállalatok jövedelmezősége szempontjából a K&H nagyvállalati növekedési index szerint, amely a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgálja.

„A hazai infláció tavaly szeptemberben lépte át a 20 százalékot, majd januárban 25,7 százalékon tetőzött. Bizakodásra adhat okot, hogy ezt követően egy lassú csökkenés vette kezdetét, de az egyszámjegyű érték még várat magára. Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar éves inflációs ráta a 2022-es 15,3 százalékról várhatóan 16,4 százalékra emelkedik idén, majd 2024-ben 4 százalékra csökken. A kétszámjegyű infláció tehát még velünk marad egy ideig, ami nagymértékben meghatározza a nagyvállalatok jövőképét és működését” – mondta el Rajna Gábor, a K&H Vállalati ügyfelek divíziójának vezetője.

Nőnek a költségek

Bár tavaly év végén megtorpant azon cégek emelkedő aránya, amelyeket kisebb vagy nagyobb mértékben negatívan érint az infláció, idén a korábbinál is magasabb arányt ért el: jelenleg a cégek 86 százaléka tartja jelentős kihívásnak, szemben az előző negyedévi 67 százalékkal. A magas infláció következtében leginkább a megnövekedett működési (87 százalék), alapanyag- (71 százalék) és bérköltségek (52 százalék) foglalkoztatják a vállalatokat, de tízből három arról számolt be, hogy a szűkülő belföldi kereslet is nehezíti a mindennapjaikat.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo