Repülőrajt helyett a tavalyinál sokkal nehezebb évet vár az ország legnagyobb üzletlánca

Mintegy 4 százalékos növekedésnek köszönhetően 860 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport 2024-ben – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. május végi közgyűlésén. A nehézségekkel teli – kötelező akciózással és árstoppal kísért – tavalyi szabályozói környezetben elért eredmény mellett az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező üzletlánca 2024-ben is folytatta boltjai technológiai modernizációját és az üzletlánc szolgáltatásfejlesztéseit célzó beruházásokat.

A COOP Gazdasági Csoport tavaly mintegy 4 százalékkal növelte forgalmát, így 860 milliárd forintos árbevételt ért el 2024-ben A cégcsoporton belül pedig a Coop üzletlánc tavalyi forgalma is bővült: az árbevétel mintegy 1,6 százalékos növekedésnek köszönhetően 530 milliárd forintot tett ki.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke a közgyűlésen részletesen kitért arra, hogy a kiskereskedelmi szektornak – és így a Coopnak is – milyen nehézségekkel kellett megküzdenie tavaly, és milyen kihívások jellemzik az idei évet is. „A rendszerváltás előtt is már kereskedőként dolgoztam. 1990 körül azonban nem gondoltam arra, hogy majd egyszer ismét olyan fogalmakat kell megismernem, mint a maximált fogyasztói ár” – mondta a cégvezető. „Tavaly a kötelező akciózást és az árstop hatásait kellett kezelnünk, idén pedig az árréstop-intézkedést. Nem vagyunk könnyű helyzetben. Ilyen környezetben nagyon nehéz tervezni” – tette hozzá Pekó László.

Pekó László(középen) és Tóth Géza(jobbra)
Pekó László(középen) és Tóth Géza(jobbra)
Fotó: Coop
Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója a cégcsoport tavalyi üzleti évét értékelve kiemelte: „a 2024-es év elég nehéz feladat elé állította a szektort, a kötelező akciózás és az árstop teljesen felborította a gazdálkodást”. Hozzátette: az utóbbi intézkedéseket 2024 második felétől kivezették, azonban az enyhítés csak átmenetileg tartott, hiszen idén bevezették az újabb árszabályozó intézkedést, az árréstopot. Ezen szabályozásokat olyan torzító tényezőknek nevezte, amelyek jelentősen kihatottak, illetve kihatnak a kiskereskedelmi cégek gazdálkodására, mozgásterére.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo