Napokkal később, mint ahogy megszületett a bírósági döntés, a Pólus Holding Rt. fontosnak találta tájékoztatni a közvéleményt a Fővárosi Ítélőtábla ítéletéről. Eszerint a MÁV Zrt., illetve a Ballymore Properties Kft. ellen indított perben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ítéletében, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva. Ez azt jelenti, hogy a Ferdinánd-hídtól északra elterülő, 2003. decemberében a MÁV által elárverezett földterületek tekintetében a Pólus Holding Rt. a MÁV Multiszolg Kft. által tett kijelölés alapján elővásárlási jogát jogszerűen gyakorolta. A Pólus Holding Rt. érvényes és jogszerű elővásárlási jogának gyakorlásával a MÁV Zrt. és a Pólus Holding Rt. között a földterületek vonatkozásában az ingatlan adásvételi szerződés az árverésen kínált legmagasabb vételáron - tehát 3 milliárd 250 millió forintért - létrejött. A Fővárosi Ítélőtábla azt is megállapította, hogy a MÁV Zrt. és a másik alperes, Ballymore Kft. között ugyanezen földek tekintetében megkötött adásvételi szerződés a Pólus Holding Rt.-vel szemben hatálytalan. A döntés alapján az ingatlan adásvételi szerződést a MÁV Zrt. és a Pólus Holding Rt. között kell létrejöttnek tekinteni, a Fővárosi Ítélőtábla arról is rendelkezett, hogy megkeresi a Fővárosi Kerületek Földhivatalát, hogy a Pólus Holding Rt. tulajdonjogát a Ferdinánd-hídtól északra elterülő földekre a vételár Pólus Holding Rt. által a MÁV Zrt. részére történő megfizetését követően jegyezze be.A TriGránit Kft. - a Pólust tulajdonló vállalkozás - tárgyalásokat kezdeményezett a MÁV-val, hogy a felmerült költségek rendezéséről.
A per tárgyát képező területtel már az ezredforduló előtt számolt a Demján Sándor vezette vállalkozás. A nagyvállalkozó egyik akkoriban közölt nyilatkozata szerint a mai WestEnd folytatásaként a Dózsa György útig, az állatkertig egy zöld ligetet, sétányt szándékoztak kialakítani, melyet üzletek, irodák, lakások sora övez természetesen. Mindennek az az "ára" - fejtette ki akkoriban Demján Sándor -, hogy Nyugati csodálatosan szép csarnoka mögött egy teljesen új pályaudvart építenek fel. A cégcsoport, illetve a szállodások, irodaberendezők és más, tulajdont is szerzők befektetéseivel együtt az új városközpont - az ezredforduló időszakának árain - legkevesebb 70 milliárd forint értéket taksál majd.Pert nyert Demján cége
Visszakerült jogaiba Demján Sándor vállalkozása, érvényt szerzett területvásárlási szerződésének a Ferdinánd-hídnál lévő ingatlanra. Folytatódhat tehát a Nyugati lefedése.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.