Pénzeső vár a cégekre

Az idén és jövőre 181 milliárd forint áll rendelkezésre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban a kis- és középvállalkozások innovációjának támogatására - mondta szerdán budapesti sajtótájékoztatóján a kulturális és innovációs miniszter.

Hankó Balázs kiemelte, hogy az elmúlt évek legnagyobb kis- és középvállalkozási innovációs programja két részből áll: egy 106,88 milliárd forintos fókuszterületi pályázatból, amelynek célja, hogy a kkv-k exportképes terméket hozzanak létre és azzal lépjenek ki a nemzetközi piacra, a másikban pedig 75 milliárd forintot biztosítanak a mikro- és kisvállalkozásoknak innovációs folyamataik erősítésére.

A fókuszterületi pályázaton a 300 millió forintos árbevétellel rendelkező cégek vehetnek részt, amelyeknél a foglalkoztatottak létszáma 12 és 249 között mozog. A cégek 300-800 millió forintra pályázhatnak, három év alatt az új terméknek bevételt kell termelnie, és szabadalmi védettséget is kell szerezniük.

Az exportképes termék előállítását célzó pályázatra - amely november közepén nyílik meg - azért van szükség, mert Európa "versenyképességi kátyúban" van. Példaként említette, hogy a világ legkiválóbb 50 technológiai vállalata közül csak 4 van az Európai Unióban.

Az októberben induló mikro- és kisvállalkozások innovációs képességét erősítő pályázaton azok a cégek vehetnek részt, amelyeknél a dolgozók létszáma 3-49 között mozog, az ebbe a körbe tartozó cégek 20-50 millió forintot igényelhet.

A most bejelentett pályázat hatására 2030-ra az innováló vállalkozások száma kétezerrel fog nőni, eléri a nyolcezret.

A Nemzeti Innovációs Ügynökség és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országjáráson ismerteti a pályázati lehetőséget - mondta Hankó Balázs, aki egyúttal jelezte a pályázatok részletei a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján és a palyazat.gov.hu oldalon lesznek elérhetőek.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo