Pénzeső hullik a magyarokra

Elkezdődött a korábbi magas inflációhoz kötött kamatok kifizetésének éves időszaka az állampapírok esetében, és így most más befektetésekre is nagyobb figyelem irányul. Az érkező összegekből a lakosság egy része otthoni, családi terveit valósítaná meg, de jelentős az a pénzmennyiség is, amit különböző megtakarítási formákban helyeznének el. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatás arra kereste a választ, hogy mit tesz a magyar lakosság, ha nagyobb összeghez jut a következő hónapokban.

Az 1000 fő megkérdezésével végzett felmérés arra is rávilágított, hogy bár a háztartások 40 százaléka rendelkezik megtakarítással, több mint harmaduk még mindig kizárólag csak készpénzben vagy folyószámlán tartja pénzét. A megtakarítások alakulását tekintve a 2025-ös évre vonatkozó várakozások inkább pozitívak. Tízből hárman vélik úgy, hogy idén gyarapszik majd félretett pénzük, és a többség szerint sem fog érdemben csökkeni az összeg.

60 százalékát újra befektetik
60 százalékát újra befektetik
Fotó: Depositphotos

A 16-75 éves lakosság közel negyede számít idén állampapírból származó kifizetésre. Terveik szerint ennek 40 százalékát elköltenék, 60 százalékát pedig félretennék.

A félretenni, újra befektetni kívánt összegek esetében az állampapír vezet: az idei kifizetéseket befektetni tervezők körében 48 százalék állampapírban is gondolkodik. Elképzeléseiknél megemlítették többek között a különböző értékpapírokat és a megtakarítási célú életbiztosításokat is, közel 20, illetve közel 10 százalékos arányban. Érdekes jelenség, hogy 23 százalék csak készpénzben vagy folyószámlán hagyná a pénzét. Azok a megkérdezettek, akik ezeket az érdemi hozamot nem jelentő formákat részesítették előnyben, az okok között a könnyű hozzáférhetőséget, az általuk ismert befektetések alacsony hozamát, vagy a lekötött összegek idő előtti felbontásának hátrányait említették, ami inkább utal a lehetőségek alacsonyabb szintű ismeretére a körükben.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo