Összesen 5,3 milliárd forintnyi beruházást jelentett be Varga Mihály

Három cég összesen 5,3 milliárd forint értékű beruházást valósít meg 2,3 milliárd forintos kormányzati támogatással a nagyvállalati beruházási támogatás keretén belül - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Kiemelte: a támogató, ösztönző, cselekvő gazdaságpolitikának meglátszanak az eredményei a számokban. A magyar gazdaság a második negyedévben közel 18 százalékkal, a harmadikban 6,1 százalékkal nőtt, az év egészében pedig 6,5-6,8 százalékos bővülés várható - összegezte a miniszter. A magyar gazdaság a második negyedévre már meghaladta a járvány előtti teljesítményét, amire az Európai Unióban mindössze 9 ország volt képes - tette hozzá.

Magyarországon minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alatt van, a beruházási ráta 27,5 százalékon áll - folytatta.

Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Elmondta, hogy a kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései tavaly 5,5 százalékpontos, idén pedig több mint 8 százalékpontos pluszt jelentettek a magyar gazdaság teljesítményében.

Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy a rekordmértékű növekedés még nem elegendő, a munkát folytatni kell a családok megerősítésével, ami a személyi jövedelemadó visszatérítést, a nyugdíjprémiumot, a 25 év alattiak adómentességét és a munkát terhelő adók 4 százalékpontos csökkentését takarja.

A tárcavezető beszélt arról is, egy világgazdasági krízishelyzet mindig két utat kínál a döntéshozóknak, az egyik a megszorítások politikája, amelyet az ország 2010 előtt megtapasztalt. A másik út lényege, amelyet a kormány jelenleg követ: jól célzott adócsökkentésekkel, támogatásokkal védeni, és amennyire lehet segíteni a gazdaság szereplőit, a magyar érdeket előtérbe helyezve.

A Pénzügyminisztériumhoz tartozó beruházási programokon keresztül idén összesen mintegy 1800 milliárd forintot fordított a kormány beruházás-ösztönzésre - tájékoztatott a tárcavezető. A nagyvállalatokat célzó program keretében idén 50 milliárd forint áramlik a gazdaságba; a program kezdete óta az odaítélt támogatási összeg 200 milliárd forint körül alakult, a fejlesztési érték pedig 500 milliárd forintot tett ki.

(MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo