Orbán Viktor részleteket árult el a nyitás újabb szakaszáról

Szombaton nyithatnak a teraszok.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Péntek reggelre elértük a 3,5 millió oltottat, egészen pontosan 3 508 846-an kaptak oltást, jövő héten szerda-csütörtök magasságában pedig a 4 millió is meglehet Orbán Viktor szerint - írja laptársunk, az Mfor.hu.

Mivel a teraszok este fél 10-ig lehetnek nyitva, és az emberek nagyon feldobottak, vidámak lesznek, hogy biztonsággal haza lehessen érni, a kijárási korlátozás kezdetét este 11 órára kellett kitolni - ismételte meg a korábbi bejelentést.

Ugyan ez egy jelentős mérföldkő, Orbán már sokkal inkább a következőn, a 4 millióson gondolkozik. Ekkor ugyanis a nyitás újabb szakasza következik majd, melyek lépéseit ismertette a rádióinterjújában.

Vagyis 4 millió oltottnál azok számára számos szolgáltatás megnyílik majd, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal:

  • látogathatók lesznek a színházak,
  • a tánc és zeneművészeti események,
  • a cirkuszok,
  • mozik,
  • edző- és fitnesstermek,
  • sportesemények,
  • uszodák,
  • közfürdők,
  • jégpályák,
  • állatkertek, vadasparkok, kalandparkok,
  • múzeumok,
  • játszóházak,
  • kinyithatnak a szállodák és az éttermek belső helyiségei is azoknak, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
További részletek itt. 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo