Orbán Viktor odaszólt a multiknak

A nagy élelmiszerláncok, a multik árspekulánsként viselkednek: olyan körülmények között is emelik az árakat, amikor annak semmifajta alapja nincs - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.

A kormányfő kiemelte: miközben az egész ország az infláció ellen harcol, különösen az élelmiszerár-emelkedések ellen,

"sajnos vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből a küzdelemből, sőt kihasználják ezt a helyzetet".

Azt mondta: a multik az importélelmiszerek árait is emelik, és amíg a magyar termékek árának növekedéséből egy rész legalább visszamegy a magyar gazdákhoz, az importélelmiszer-árak növelése indokolatlan és elfogadhatatlan.

Hangsúlyozta: ez egy szimpla "nyerészkedés".

"Mi meg föllépünk velük szemben", de ők Brüsszelben "följelentenek bennünket" - fogalmazott.

Kifejtette: Brüsszel

"megpróbál bennünket letéríteni az emberek védelmének az útvonaláról",

az árspekuláns multik pedig összejátszanak a brüsszeli bürokratákkal.

Megjegyezte: kiszabtak már 3 milliárd forintnyi bírságot, a hivatalok, a fogyasztóvédelem "oda-odacsap", és ezt a csapásszámot növelni kell.

Kijelentette:

"nem fogadhatjuk el, hogy csak mert egy ilyen magasabb inflációs korban élünk, az élelmiszerek tekintetében indokolatlan árspekuláció történjen",

ez felháborító, helytelen és ez ellen fel kell lépni.

(MTI)

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo