Nem talált a NAV olyan autószállítót, aki számlát adott volna

Közösen ellenőrizte az autószállítókat Hajdú-Bihar vármegyében a kormányhivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az akció sikere nyomán megnőtt a vállalkozók hajlandósága a bizonylatolásra, és a szükséges engedélyek beszerzésére is.

Társhatósági együttműködésre kérte a helyi kormányhivatal a NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságát. A vármegyében egyre többen foglalkoznak gépjárműszállítással, a tapasztalatok szerint azonban az újonnan a piacra lépők egy része sem a közlekedési hatóság felé nem teljesíti kötelezettségeit, sem számlát, nyugtát nem ad tevékenységéről.

Még számlatömbjük sem volt a vállalkozóknak
Még számlatömbjük sem volt a vállalkozóknak
Fotó: Pixabay
A mulasztások feltárására indult ellenőrzésben az adóellenőrök először egy munkagép elszállításával bízták meg az autómentő vállalkozókat. Az ellenőrök telefonon több adózót is felhívtak, végül két szállítóval is leegyeztették, hogy a munkagépet a megadott címek közt elszállítják.

Az első egyeztett ügyletben az autószállító egy tréleres autóval a megadott címre szállította a gépet. Szállítási díjként 25 000 forintot kért, de az átvett pénzről semmilyen bizonylatot nem állított ki. Az ellenőrök a fizetés után bemutatkoztak és megkezdték az ellenőrzést, ezzel egyidejűleg a helyszínre érkező társhatóság munkatársai is vizsgálatot indítottak. A történetnek ezzel nem volt vége, az ellenőrök egy másik vállalkozóval egy korábban leegyeztetett másik címre szállíttatták át a kotrógépet. A vállalkozó itt 20 000 forint szállítási díjat kért, de semmilyen bizonylatot nem adott. Az adóellenőrök és a kormányhivatal munkatársai ebben az esetben is eljárást indítottak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo