Nem javult a magyarok fizetőképessége, elsősorban az infláció a hibás

2021 egészében a fizetőképesség stagnálása volt jellemző az Intrum adatai szerint. A COVID-válság utáni gazdasági korrekció nagyrészt lezajlott, így 2022-ben szigorúbb monetáris politikára és szerényebb növekedésre számít a svéd követeléskezelő cég, a háztartások szempontjából pedig továbbra is az infláció lesz a kulcskérdés.

Az Intrum vezető követeléskezelő a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen hozta létre a fizetőképességi indexet a magyar háztartások fizetőképességének mérésre. A legutóbbi kutatás adatai szerint a háztartások pénzügyi egyensúlyát mérő mutató értéke a tavalyi év második felében nem változott jelentősen. Az októberi, novemberi és decemberi havi fizetőképességi indexek átlagértéke 43,38, míg a harmadik negyedév átlagértéke 43,33 pont volt, azaz lényegében azonos szinten maradt. A vizsgált időszak végére, 2021 decemberében 46-os szinten állt az index, ami valamivel magasabb az éves átlagnál – összességében a tavalyi év eleje óta nem változott jelentősen a lakosság fizetőképességi indexe.

A járvány csúcsát jelentő 2020-hoz viszonyítva az elmúlt év minden negyedévében magasabb volt a lakosság fizetőképessége. Így volt ez a negyedik negyedévben is, ahol éves viszonylatban 18 százalékos javulás figyelhető meg.

„A világgazdaságot, beleértve a magyar gazdaságot is, 2021 egészében a koronavírus-járvány által előidézett recesszióból való kilábalás jellemezte” – mondta Deszpot Károly, az Intrum kereskedelmi és fejlesztési igazgatója. „A járvány okozta válságból való kilábalás 2021-ben abban az értelemben megtörtént, hogy a magyar GDP már meghaladta a járvány előttit. Az elmúlt évben a lakossági fizetőképesség javulását is elsősorban ez a gazdasági növekedés hajtotta, azonban idén a korrekció vége már előrevetíti a növekedés lassulását, ami a háztartások pénzügyi helyzetére is hatással lehet” – tette hozzá.

Az Intrum fizetőképességi indexe korábban előrevetítette a GDP alakulását is – a mostani számok a követeléskezelő számításai alapján mintegy 4,7 százalékos növekedést jeleznek előre, kevesebbet, mint a 2021. évi 6,7 százalékos emelkedés. Ugyanakkor a most várt növekedési ütem lassulásához vezethet, ha a járvány már elkezdődött negyedik hulláma a reméltnél súlyosabb méreteket ölt.

A gazdasági növekedés mellett a háztartások pénzügyeit az idei évben is alapvetően meghatározhatja az infláció, amelyet a világpiaci árak emelkedése mellett a forint gyengülése és az állami monetáris politika is erősít. A nominális bérnövekedés önmagában nem tudja követni a tavaly 7,4 százalékra nőtt inflációt, ami negatívan hat a háztartások fizetőképességére, de az infláció a kisebb vállalkozások profitabilitását is veszélyezteti. Rövid távon javítja a háztartások fizetőképességét a 25 év alattiak SZJA mentessége, a gyermeket nevelő szülők SZJA visszatérítése és a nyugdíjemelések, amelyek összességében 1000 milliárd forinttal növelik a háztartási jövedelmeket.

„Az infláció, valamint a növekvő államháztartási hiány kompenzálására az állam hamarosan szigorúbb monetáris politikával válaszolhat” – mondta Deszpot Károly. „Ennek első, kisebb lépéseit már látjuk, például az egyes beruházások halasztását, a jegybanki kamatemeléseket, az állampapír- és vállalati kötvényvásárlás bejelentett megszüntetését. Ezek a lépések visszafogják a gazdasági növekedést, ami a lakosság fizetőképességére kedvezőtlenül hat majd. Hogy mennyire, az nagyrészt azon múlik, sikerül-e leszorítani az inflációt. Ez a magyar döntéshozók számára komoly kihívást jelent, mivel a mostani áremelkedések jelentős részét a nemzetközi ellátási láncok szűkülése váltotta ki és várhatóan ezek javulásával, valamint a kampány zárultával az infláció is kezelhető mederbe kerülhet.”

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo