Nagyvállalkozásoknak indul pályázat

Péntektől lehet pályázni az új, nagyvállalati fókuszterületi innovációs programra – jelentette be Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.

Pályázatot nyújthatnak be magyarországi nagyvállalkozások önállóan, vagy kis- és középvállalkozásokkal együttműködésben, úgynevezett konzorciumi formában. Egyetem vagy kutatóintézet bevonása kötelező a programba.

A pályázat keretösszege 15 milliárd forint, egy pályázat, egy projekt minimum 1,5, legfeljebb 3 milliárd forintra pályázhat azzal, hogy a támogatás intenzitása 50 százalék körül alakul. 

A felhívás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján érhető el, a pályázatok február 28-ig nyújthatók be. A döntések a pályázatokról várhatóan tavasz végén, nyár elején születhetnek meg a helyettes államtitkár tájékoztatása szerint.

A nagyvállalati fókuszterületi innovációs programban a Neumann János program három fókuszterületére, a digitális átállás, a zöld átállás és az egészséges élet területére vonatkozó pályázatokat várnak. Bódis László elmondta: a kis- és középvállalkozási szektor erősítése mellett a magyar tulajdonú nagyvállalkozásokról sem szabad megfeledkezni, hiszen a magyar gazdaságban meghatározó szerepet játszanak nemcsak a foglalkoztatásban, hanem a hozzáadott értéktermelő képességben és a bérfizetési képességben is.

A stratégiai cél ezen pályázat esetében az egyetemek, a kutatóintézetek és a vállalati szektor összekapcsolása – hangsúlyozta,hozzáfűzve, hogy olyan fejlesztéseket kívánnak támogatni, ahol szorosan együtt dolgoznak a nagyvállalkozások és az egyetemi, kutatóintézeti csoportok.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo