Nagyon megy a fix törlesztés

Nagy lendülettel nyitotta az évet a lakáshitelpiac: januárban 56,5 milliárd forintra rúgott az új lakáshitelek összege, ami 35 százalékos növekedést jelent éves szinten és ötéves rekordnak felel meg. A BankRáció.hu előrejelzése szerint az idén folytatódhat a több évre fix törlesztőrészletet biztosító lakáshitelek térnyerése.

Januárban folytatódott a növekedés a lakáshitelek piacán. A bankok 56,5 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket, ez pedig 35 százalékkal haladja meg a 2017 januárjában elért szintet, egyúttal ez az elmúlt öt év legmagasabb januári eredménye - derül ki a BankRáció.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló összeállításából.

Kép: Pixabay

„A legalább egy évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták a szerződések 68 százalékát. Ez pedig azt mutatja, hogy a lakáshitelesek januárban a kiszámítható konstrukciókat részesítették előnyben” - értékelte az adatokat Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője.

A januári adatok alapján nagy előrelépés történt a 2017-ben kihelyezett lakáshitelekhez képest, mivel akkor még tízből öt lakáshitelt (46 százalékot) változó kamatozással folyósítottak a bankok. Az idei év első hónapjában felvett tíz lakáshitelből hét pedig már fix kamatozású volt.

„Bár a több évre fix törlesztőrészletű lakáshitelek valamivel drágábbak, mint az úgynevezett változó kamatozású lakáshitelek, az utóbbiaknál 3-12 hónap után változhat a kamat, ha pedig emelkedik, az magasabb törlesztőrészletet eredményez. A fix törlesztőrészletű lakáshiteleknél az adott időszakban nem változik a törlesztőrészlet, akkor sem, ha változik a kamat” - fogalmazott Trencsán Erika.

Sok lakáshiteles van veszélyben
Több mint 650 milliárd forint új lakáshitel került 2017-ben a piacra, ami 39 százalékos növekedést és többéves csúcsot jelent. A jövőbeni kockázatokat tekintve kedvező, hogy tervezhető kiadást jelentő, 10 évnél hosszabb időre fixált törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél az átlagot meghaladó, 42 százalékos volt a növekedés.
A szakember azt is elmondta, hogy lakáshitel-felvétel előtt érdemes a bankok kínálatát alaposan átnézni, mert az ügyfelekért folyó verseny miatt gyakran változnak az ajánlatok, amelyek között jelentősek lehetnek a különbségek.

A BankRáció.hu adatai szerint március elején volt olyan 10 millió forintot 10 évig fix törlesztőrészlettel garantáló lakáshitel, amelynek a teljes hiteldíjmutatója (thm) alig haladta meg a 4 százalékot. Azonban olyan is volt a piacon, amelynél a thm bőven meghaladta az 5 százalékot, ez pedig több tízezres különbséget jelenthet a havi törlesztésben.

A BankRáció.hu előrejelzése szerint az idén növekedés várható a lakáshitelpiacon, és még nagyobb teret nyerhetnek a több évig fix törlesztőrészletű konstrukciók, többek között a jegybank által bevezetett fogyasztóbarát minősítési rendszernek köszönhetően.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo