Nagyon megbüntették a Wizz Air-t

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának megsértése miatt mintegy 307 millió forintos bírságot szabott ki a Wizz Air légitársaságra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa.

A GVH közleménye szerint a Wizz Air a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről, illetve elhallgatta, hogy egyes szolgáltatási csomagjainak részét képező "többletszolgáltatásokat" külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, ezzel a cég a drágább csomagok irányába terelte a fogyasztókat.

Ez most nem volt bekalkulálva
Ez most nem volt bekalkulálva
Fotó: Depositphotos

A Wizz Air az eljárás során több vállalást is tett, azonban ezeket a versenytanács - azok kétséges megvalósíthatóságára, illetve a korábbi és jelenleg is folyamatban lévő eljárásokra is tekintettel - nem fogadta el - írták.

A GVH 2023 elején indított versenyfelügyeleti eljárást a Wizz Air Hungary Zrt.-vel szemben.    A versenyhatóság az eljárás során feltárta, hogy a légitársaság 2018 novembere és 2024 májusa között elhallgatta - illetve nem időben kommunikálta - hogy a fogyasztóknak az alapszolgáltatás választása esetén is lehetőségük van egyes további szolgáltatások (Wizz Priority, feladott poggyász szolgáltatás) külön-külön történő megvásárlására. A cég így gyakorlatilag a drágább, ezeket a szolgáltatásokat alapból tartalmazó csomagok irányába terelte a fogyasztókat. A GVH feltárta emellett, hogy a légitársaság 2019 decemberétől olyan kereskedelmi gyakorlatot folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás tartalmával és korlátaival kapcsolatban, amely sértette a szakmai gondosság követelményét.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo