Nagybevásárlás az OTP-től: új bankot vettek

Az OTP Bank 55 millió euróért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.

A közleményben kiemelték: a tranzakció pénzügyi lezárására 2022 második negyedévében kerülhet sor. Az OTP Csoport mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a két albán leánybank egyesítését követően várhatóan meghaladja majd a 11 százalékot, ezzel az ötödik legnagyobb bankká válhat. Az ügyfélhitel-állomány mintegy másfélszeresére nőhet, ami alapján a második legnagyobb szereplő lesz az albán piacon.

Az Alpha Bank Albánia jelenleg Albánia nyolcadik legnagyobb bankja közel 5 százalékos eszközarányos piaci részesedéssel, univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív. A bank jelenleg 34 fiókból álló hálózatot működtet, amely lefedi az ország összes nagyvárosát.

(Forrás: depositphotos.com)

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, hogy 2018-as albániai piacra lépésük óta keresik a további növekedési lehetőségeket az országban. Akkor a Societe Generale Albania Bankot vásárolták meg, amelyet azóta sikeresen integráltak az OTP Csoportba.

Az Alpha Bank Albánia megvásárlásával most ismét "egy jól működő, kiválóan vezetett, folyamatosan fejlődő hitelintézet" csatlakozik az OTP Csoporthoz - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.

Az OTP 2014 óta a jelenlegi bejelentéssel együtt összesen 9 országban 12 pénzintézetet, illetve banki portfóliót vásárolt meg. A bank közleménye szerint ezzel az akvizíciós teljesítménnyel az OTP Csoport "a kelet-közép-európai régió legaktívabb bankpiaci konszolidátorává vált", jelenleg Magyarország mellett piacvezető pozíciót tölt be a bolgár, szerb és montenegrói piacokon, és érdemben erősítette a külföldi csoporttagok profit-hozzájárulását.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo