Most üt vissza az erős svájci frank

Néhány hónappal a frank robbanásszerű megerősödése után megjelentek Svájcban a hirtelen értéknövekedés negatív hatásai is. Ennek eredményeképpen több tízezer munkahely került veszélybe, hisz a magas árak miatt a megrendelések nagyon nagymértékben csökkentek - írta a kftkreator.hu.

Kép: Pixabay

A Svájci Nemzeti Bank már korábban figyelmeztetett arra, hogy a frank ilyen mértékű hirtelen megemelkedése problémákat okozhat, többek között a munkaerőpiacon is. A svájci munkáltatók számításai szerint az elkövetkező hat-kilenc hónapban közel 30,000 munkahely szűnhet meg, ha a svájci frank árfolyama megmarad 1,05 egységen az euróhoz képest - fejtette ki Valentin Vogt, a Svájci Munkáltatók Szövetségének elnöke a Neue Zürcher Zeitung vasárnapi számában – írta a kftkreator.hu.

"A probléma fő oka az, hogy nagyon sok vállalkozás esetében a megrendelések mintegy 10-15 százalékkal csökkentek.  A helyzet igen komoly, hisz a svájci frank még soha nem volt ennyire erős" - fejtette ki álláspontját Jan-Egbert Sturm a svájci ETH Főiskola tanára, gazdasági elemző.

Emellett a problémák a turizmusban is megjelentek, hisz a magas árak itt is rányomják bélyegüket a teljesítményre: az elmúlt időszakban sokszor felmerült az a tény, hogy Svájc most már a német és amerikai turisták számára is drágának számít.

A Svájci Nemzeti Bank még januárban oldotta fel az euróval szembeni árfolyamküszöbét, amelynek hatására általános sokk söpört végig a devizapiacon, hisz a svájci fizetőeszköz mintegy 20 százalékkal lett drágább.

A Svájci Nemzeti Bank várhatóan e hét csütörtökön fogja nyilvánosságra hozni gazdaságpolitikai-pénzpolitikai elemzését. Ennek kapcsán Valentin Vogt kifejtette: "Meg vagyok győződve arról, hogy a Svájci Nemzeti Bank lehetőségeihez képest orvosolni fogja a problémát és megpróbálja korrigálni a frank ilyen mértékű túlzott erősödését."

Így alapíthat céget Svájcban
Céget alapítani Svájcban elsősorban adózási okból érdemes, de célszerű felkészülni arra, hogy a folyamat drága mulatság. Mennyibe is kerül a svájci cégalapítás és az ezzel járó feladatok, kinek, milyen vállalkozást célszerű alapítania? Egyebek között erről beszélt Georg J. Wohl magyar származású svájci ügyvéd a Piac&Profit Piacbővítés Svájcban konferenciáján.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo