Most ehhez a beruházáshoz ad 440 millió forintot a kormány

A fém-felületkezeléssel foglalkozó Aalberts Surface Treatment Kft. a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának segítségével egymilliárd forintot meghaladó beruházást hajt végre, amelyhez 440 millió forint támogatást kapott - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta: a munkahelyek megőrzését célul kitűző támogatási lehetőségekhez eddig 1338 vállalat csatlakozott, e cégek együttesen 831 milliárd forint értékben hajtanak végre fejlesztéseket, amelyekkel 270 ezer munkahely megőrzéséhez járulnak hozzá.

Szijjártó Péter szerint a holland tulajdonú vállalat beruházása jó példája a két ország közötti gazdasági köteléknek. Magyarországon 500 holland vállalat működik, 15 ezer embernek munkát biztosítva, Hollandia Magyarország hetedik legnagyobb kereskedelmi partnere.

Puszta Ferenc, az Aalberts Surface Treatment Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a beruházást két ütemben valósítják meg. Elsőként a jelenlegi irodaépületbe is gépeket telepítenek, így 800-1000 négyzetméterrel nő az üzem termelő területe. Az irodának otthont adó új épületet a gyár melletti, saját tulajdonú telken építik fel. A fejlesztés második ütemében egy új üzemcsarnok felépítésével további ezer négyzetméter termelő területet alakítanak ki. A két beruházás a gyár kapacitását tíz százalékot meghaladó mértékben bővíti.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo