Mennyire nyitottak a fiatalok a legmodernebb fizetési megoldásokra?

Általában kevesebb, mint a megkérdezett fiatalok fele alkalmazza a legújabb fizetési megoldásokat – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az okostelefonos érintéses alternatívát csak 26 százalékuk használja rendszeresen, a QR-kódos fizetést pedig 16 százalékuk. A többség vagy próbálta, de nem járt sikerrel, esetleg nincs rá alkalmas készüléke, azonban szép számmal vannak azok is, akiknek van fizetésre is használható készülékük, mégsem nyitottak a használatára.

Ma már nem csak a bankkártya jelenti a megoldást a készpénzmentes, elektronikus fizetésre, hanem az okostelefonnal történő érintéses fizetés mellett QR-kóddal, okosórával vagy éppen az úgynevezett fintech kártyával – mint például a Curve és a Revolut – is ki lehet egyenlíteni a vásárlás összegét a boltokban, üzletekben, éttermekben. A fiatalok körében egyre terjednek ezek a megoldások, a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív felmérés pedig azt vizsgálta, hogy a 19-29 éves városi fiatalok mennyire preferálják az egyes lehetőségeket.

Érintés vagy „olvasás” telefonnal

A kutatásban megkérdezett fiatalok közül tízből négyen – pontosan 42 százalékuk – fizetnek úgy, hogy az okostelefonjukat érintik oda az adott terminálhoz, ezen belül 26 százalékuk kifejezetten szívesen használja ezt a megoldást. A budapesti fiatalok körében még magasabb, 37 százalékos a gyakori használók aránya.

Míg a rendszeres használat tekintetében nincs szignifikáns eltérés a nők (23%) és a férfiak (30%) között, a kipróbálás tekintetében a férfiak nyitottabbnak bizonyultak: az átlagos 15 százalékhoz képest körükben 23, míg a nők körében csak 7 százalék mondta, hogy legalább próbából fizetett már így, de igazából nem használja. Általánosságban elmondható, hogy a többségnek van erre alkalmas készüléke, mégis idegenkedik a fizetésnek ezen fajtájától.

Az okostelefon fizetéskor használható QR-kód beolvasására is, a K&H kutatása szerint azonban csak a fiatalok 25 százaléka fizetett már így valaha, és ezen belül mindössze 16 százalékuk alkalmazza rendszeresen.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo