Mekkora lakás vásárolható az új garantált bérminimummal?

Most már hivatalos: 2022 év elejétől bruttó 200 ezer forint lesz a minimálbér hazánkban, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra nő.

A Duna House Pénzügyek szakértői kiszámolták, hogy ennek köszönhetően hogyan javulnak a családok hitelfelvételi lehetőségei. Ezek alapján akár közel 40 millió forint értékű ingatlan is elérhető lehet a potenciális vásárlóknak.

Jövő év januárjától magasabb minimálbérrel és garantált bérminimummal számolhatnak a munkavállalók. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a jelenleg érvényes bruttó 167.400 Ft helyett bruttó 200 000 forintot kapnak havonta munkáltatójuktól. A minimum középfokú képzettséghez kötött munkakör betöltése esetén, garantált bérminimum néven fizetendő összeg pedig – a 19 százalékos emelkedésnek köszönhetően – 260 000 forintot jelent majd a dolgozóknak minden hónapban.

(Fotó: depositphotos.com)

A cég szakértői kiszámolták, hogy az új bérmegállapodás alapján mekkora összegű lakáshitelt vehetnek fel az ügyfelek 2022-től, és azt nagyságrendileg milyen ingatlanra fordíthatják. Ha egy házaspár mindkét tagja aktív kereső, akkor a megemelt minimálbérrel, 20 évre, fix 10 éves kamatperiódussal, maradva egyelőre a jelenlegi, 4 százalékos kamatkörnyezetben, maximum 22 millió forintot igényelhetnek kölcsönként. Ehhez hozzáadva a 20 százalékos önerőt és két vállalt vagy meglévő gyermek esetén az 1 430 000 forintos CSOK-ot, kis híján 29 millió forintból vásárolhatnak ingatlant.

Így akár 4,5 millió forinttal nagyobb költségvetésből is gazdálkodhatnak a családok, mint a mostani minimálbér esetén. Ezért az összegért pedig már Budapest csepeli, 8. kerületi vagy akár óbudai városrészében is lehet 50 négyzetméteres, kétszobás kialakítású, kisebb felújításra szoruló, de lakható panellakást vásárolni. Vidéken azonban családi házra is futhat ebből a büdzséből.

Egykeresős háztartásokban, vagy egyedülállóként maximum 11 millió forint vehető fel lakáshitelként hasonló konstrukcióban, amely összeg egy 13,75 millió forintos lakás vételére lenne elegendő, és ez a kelet-magyarországi régióban akár egy kétszobás panellakást is jelenthet.

Azonos feltételek mellett, a 260 000 forintos garantált bérminimummal számolva, egyedül akár 14,2 millió forintos kölcsönt is igényelhet az ügyfél. Az önerővel kiegészítve pedig közel 18 millió forintot költhet új otthonára, valamivel kedvezőbb vásárlási opciókkal, mint ha a minimálbér adná az alapot hiteléhez.

Két fő keresetéből tervezett ingatlanvásárlásnál a felvehető összeg 28,5 millió forintra emelkedik, amelyhez 7,125 millió forintnyi önerőt rakva már 35,5 millió forintos kínálatból is szemezgethetnek a potenciális vevők. Használt lakás esetén, két gyermek után járó CSOK-kal kiegészítve pedig 37 millió forintig válogathatnak a párok. Ezért az összegért pedig akár Budapest közkedvelt, frekventált kerületeiben is hozzájuthatnak egy jó állapotú, 2 szobás lakáshoz, vagy vidéken egy 4 szobás családi házhoz.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo