Megvan hova megy a legtöbb magyar horvátországi nyaralásra

A Szallas.hu 2025-ös adatai szerint a magyar vendégek több mint harmada (34 százalék) a horvát Kvarner-öböl térségét választja nyári úti célnak, és leggyakrabban apartmant foglalnak.

A legnépszerűbb úti cél Vir, amely Crikvenicét és Selcét is megelőzi a foglalási toplistán. A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalással.

TOP 10 úti cél: Vir, Crikvenica és Selce a dobogón

A legnépszerűbb úti cél Vir, amely évek óta kiemelkedő helyet foglal el a magyar nyaralók szívében. A sziget könnyen elérhető, családbarát szállásai és strandjai évről évre sokakat vonzanak. A második helyre Crikvenica került, amit szorosan követ Selce – ez is jelzi, hogy a magyar turisták továbbra is erősen kötődnek az északi, gyorsan elérhető horvát partszakaszokhoz. A toplista középmezőnyében még Zadar, Starigrad, Bibinje, Rovinj és Njivice szerepel, míg a dalmát régiót képviselő Makarska és Omis a toplista végén kapott helyet, utalva arra, hogy a távolabbi célpontok iránt valamivel kisebb a kereslet. „Az évek óta tartó trend idén is folytatódik: a magyar vendégek jellemzően az autóval is könnyen elérhető célpontokat választják nagyobb arányban”– árulta el Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.

Sokan negyedjére is Horvátországban csobbannak
Sokan negyedjére is Horvátországban csobbannak
Fotó: Pixabay
Ha nyár, akkor hét éj az Adrián

Az eltöltött éjszakák száma alapján a 7 éjszakás tartózkodás vezet (29 százalék), ezt követi az 5 (21 százalék) és 6 éjszakás (19 százalék) foglalás. Ezek alapján a magyar utazók többsége továbbra is a „klasszikus” egyhetes nyaralás mellett dönt. A rövidebb (1–3 éjszakás) és hosszabb (8 éj vagy több) tartózkodások lényegesen ritkábbak.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo