Megszavazták: eltűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

A hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

A törvényben rögzítették, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal „tényleges közfeladatot nem lát el” és „létrehozása pusztán politikai szándékot és érdeket szolgált”, valódi célja az volt, hogy „politikai célból nyomást gyakoroljon az állampolgárokra, illetve egyes szervezetekre, sajtótermékekre”.

A hivatal – amely több mint 2 éve, 2024. február 1-jétől működik Magyarországon – az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba történő beolvadással szűnik meg, de feladatait a minisztériumnak nem kell közfeladatként ellátnia.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének és elnökhelyetteseinek megbízatása a jogszabály hatálybalépésével megszűnik, végkielégítésre nem jogosultak, és a hatálybalépést követő tizenöt napon belül záró vagyonnyilatkozatot kell tenniük.

Megszűnik a hivatal foglalkoztatottjainak jogviszonya is, őket a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvényben megállapított összeg és végkielégítés illeti meg. A jogviszonyok megszűnésével összefüggő munkáltatói intézkedéseket az igazságügyi minisztérium hozza meg.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését az alaptörvény tizenhatodik módosítása alapozta meg, amelyet június 15-én fogadott el az Országgyűlés. Ezzel a módosítással törölték az alaptörvényből a hivatal létrehozását megalapozó rendelkezést, amely úgy szólt: „az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik.”

(MTI) 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo