Még a várható inflációt sem éri el a jövő évre tervezett nyugdíjemelés

A 2026.évi központi költségvetésről szóló LXIX. törvény 61.§ a jövő évi fogyasztási-ár emelkedés mértéke tévesen 3,6 százalék szerepel, miközben az MNB szerint 3,8 százalék várható.

A jövő évi költségvetési törvényben szereplő fogyasztási-ár növekedést 3,6 százalékos mértékűre határozta meg az Országgyűlés. A hatályos törvények előírásai szerint a törvényben rögzített infláció mértével azonos nagyságú, 2026. évelejei nyugdíjemelést kell végrehajtani. Mivel a MNB 2025 szeptemberi inflációs jelentésében az 2026-évre vonatkozóan 3,8 százalékos mértéket prognosztizál, (élelmiszer esetében 5,9 százalékos növekedés várható) így még időben végrehajtható a szükséges korrekció.

Kezdeményezzük, hogy az MNB inflációs jelentésének ismeretében a Kormány kezdeményezze az Országgyűlésnél, hogy a jövő évi költségvetés említett szakaszának módosítását A korrekció esetén elkerülhetővé válik az idei évben – a nyugdíjasokat hátrányos érintő – utólagos nyugdíjkorrekciós eljárás, amely az időseket az idei év első tíz hónapjában kényszerhitelezővé tette.

Örülünk annak, hogy 2025 novemberében a nyugdíjasok utólag megkapják az indokolt 1,6 százalékos nyugdíjkorrekciót és egyösszegben, az első 11 hónapra eső egyösszegű kiegészítést is. (Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület)

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo