Maradhat a Főtaxi a reptéren – lezárult a tender

Ismét a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét, így a társaság decembertől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az együttműködés 2010-es kezdete óta immár a harmadik egymást követő repülőtéri pályázaton bizonyult legjobbnak a Főtaxi ajánlata - közölte a cég kedden az MTI-vel.

A taxitársaság jelentős beruházásokat tervez, megnégyszerezi az elektromos töltőfejek számát a reptéren, így a tervek szerint egyszerre akár 18 elektromos autó töltésére lesz lehetőség.

A cég autói 2019-ben mintegy 700 ezer, az elmúlt 10 év során pedig összesen csaknem hatmillió alkalommal vettek fel utast és tettek meg 120 millió kilométert a főváros és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2019-es lezárt üzleti évben Főtaxi nettó árbevétele 2,69 milliárd forint volt, ami 264 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A vállalat tavaly adózás után 318,33 millió forint nyereséget ért el, míg 2018-ban a nyeresége 338,54 millió forint volt.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo