Már több mint 2 milliárd forintot adott az állam ezekre a beruházásokra

Pörög az Egészségipari Támogatási Program.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Egészségipari Támogatási Program elindításakor elsősorban az önellátást tűzte ki célul a kormány az egészségipari termékek és alapanyagok terén, és ezt a kihívást kevesebb mint egy év alatt sikerült teljesíteni számos területen - jelentette ki a pénzügyminiszter pénteken, Tökölön és Szigethalmon, ahol az ETP keretében megvalósuló beruházásokat adott át.

Varga Mihály a Pest megyei településeken előbb a Magyar Piszke Papír Kft. egészségipari fejlesztését, majd a Rex-San Kft. egészségipari beruházását adta át, amelyek összértéke meghaladta a 2,7 milliárd forintot, a kormány pedig együttesen kétmilliárd forinttal támogatta a fejlesztéseket.

Az átadóünnepségeken a miniszter elmondta, Magyarország a saját lábára állt egyebek mellett maszkgyártásban, a Favipiravir, illetve az oltáshoz használt orvosi eszközök és a fertőtlenítőszerek előállításában.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo