A GKI Gazdaságkutató által végzett felmérés szerint ez év áprilisa óta az üzleti várakozások mintegy 13, a fogyasztóiak viszont közel 30 ponttal estek, s augusztusban is ez utóbbiak zuhanása volt a markánsabb. Az üzleti bizalmi index 2021 tavaszán, a fogyasztói pedig 2020 tavaszán, a Covid-járvány miatt bevezetett korlátozások okozta pánik idején volt utoljára hasonló mélységben. Az üzleti bizalmi index augusztusi csökkenésében minden ágazatnak szerepe volt, legkevésbé az iparnak, itt a júliusi esés volt markáns. Immár csaknem minden ágazatban több a pesszimista, mint az optimista cég, az iparban e két arány csaknem megegyezik. Az iparban az előző hónaphoz képest romlott az elmúlt időszak termelésének és a termelési várakozásoknak a megítélése, ugyanakkor javult a rendelésállományé – az exporté is – és a készleteké. Az építőipari bizalmi index érezhetően romlott, háromhavi mélypontjára süllyedt. Augusztusban a magasépítők kilátásai alig változtak, de az amúgyis pesszimistább mélyépítőké számottevően rosszabbak lettek. Az előző háromhavi építőipari termelés és a rendelésállomány értékelése egyaránt romlott. A kereskedelmi bizalmi index augusztusban júliusi emelkedésénél nagyobb mértékben csökkent, különösen az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény lett rosszabb. A szolgáltatói bizalmi index a júliusi javulás után augusztusban ugyancsak zuhant, rosszabb lett az általános üzletmenet, az elmúlt időszaki és a várható forgalom megítélése.
Már több a pesszimista cég, mint az optimista - a magyarok hangulata is mélyrepülésben
Augusztusban már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása.
Véleményvezér
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében
A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége
Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket
A számok mögé is érdemes benézni.