Már minden mobilszolgáltató árat emelt, kivétel a Digi

A három legnagyobb mobilszolgáltató nyilvánosan elérhető lakossági számlás (post-paid) díjcsomagkínálatában jelentős változások történtek 2023 első negyedévében. Egyrészt két szolgáltató (Vodafone és Yettel) ezen időszakban új díjcsomagokat vezetett be a piacra, másrészt e két cég, valamint a Magyar Telekom díjkorrekciót hajtott végre. A mobilpiaci verseny fontos jellemzője, hogy a szolgáltatók kínálatában milyen változások történnek, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ezt folyamatosan nyomon is követi.

Az NMHH legfrissebb összefoglalója a díjcsomagok havi díja, perc- és SMS-díjai, valamint egyéb fő jellemzői (havi díjban foglalt lebeszélhető percek, küldhető SMS-ek, leforgalmazható adatkeret) alapján a 2023 I. negyedévében történt kínálati változásokat vizsgálta.

A tavalyi év során a három nagy mobilszolgáltató olyan passzussal egészítette ki az üzletszabályzatát leíró Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF), amely lehetővé teszi, hogy évente egy alkalommal a fogyasztói árindex mértékével változtassák a szolgáltatások havi díját. A negyedév során az első lakossági mobil számlás díjcsomagokat érintő változást a Vodafone 2023. január 2-i díjkorrekciója jelentette. A Vodafone esetében ez 9,39 százalék volt, így január 2-től legfeljebb ezzel a mértékkel megemelte valamennyi lakossági mobil díjcsomagja havi díját, majd március 15-től újabb díjcsomagstruktúra-változást vezetett be. Míg a 2022-ben történt díjcsomagváltások esetében jellemzően az új díjcsomagok valamivel több szolgáltatást (pl. magasabb adatkeretet) nyújtottak mérsékelten magasabb áron, mint a korábbiak, a Vodafone idei díjcsomagváltása esetében vegyes a kép: a váltással egyes, a korábbi hasonló nevű díjcsomag havi díjában még szereplő szolgáltatásokat kivezették, míg más szolgáltatáselemek megjelentek az új díjcsomagoknál.

Az árak egyfelé tartanak (Fotó: depositphotos)
Az árak egyfelé tartanak (Fotó: depositphotos)

A Vodafone-hoz hasonlóan a Yettel is az első negyedévben vezetett be új díjcsomagstruktúrát, és ekkorra esett a társaság díjkorrekciója is. Az új lakossági számlás díjcsomagok március 2-től váltak elérhetővé a fogyasztók számára. Érdekesség, hogy a Vodafone Go díjcsomagjaihoz hasonlóan, a Yettel is a díjcsomagnév végére tett + jellel különbözteti meg az újonnan bevezetett díjcsomagokat a korábbiaktól.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo