Már látszik, mikor jöhet az első nemfizetési hullám

A követeléskezelők még nem érzékelik, hogy a hitelmoratórium részleges megszűntetése miatt nőtt volna a nemfizető adósok aránya. Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) elnöke szerint az első, jelentősebb nemfizetési hullámra, a nem fixált kamatozású hitelek kamatainak drámai megemelkedése miatt lehet majd számítani. Véget ért az árverési és kilakoltatási moratórium is, amelynek kapcsán a bírósági végrehajtók jelenleg a régi elmaradásokat dolgozzák fel.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

„A MAKISZ megítélése szerint a kormányzat jól kezelte a hitelmoratórium intézményét, mert a moratórium részleges megszűntetése óta, a bankoktól kapott visszajelzések alapján, minimális a nem fizető adósok száma. Vagyis, az előzetes negatív várakozásokkal szemben nem került sor tömeges nemfizetésre, azok is rendszeresen törlesztenek, akik most kikerültek a moratóriumból. Ebben annak is szerepe van, hogy az év eleje óta, a különféle kedvezményes állami programokkal - például SZJA visszatérítés, nyugdíjprémium -, sok pénz került ki a lakossághoz, miközben gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség is. Legalább ennyire fontos, hogy a moratóriumot követő időszakra, az adósok védelme érdekében, az MNB fokozatosságot ír elő: ha a felmondási helyzet előáll, a bankoknak több fordulóban kell megpróbálniuk, hogy megállapodást kössenek az adóssal. Nyilván ezek az egyeztetési folyamatok is tartanak még, de a legfontosabb az, hogy egyelőre fizetnek a moratóriumból kikerült ügyfelek” – magyarázza Bódizs Kornél.

Bódizs Kornél

A MAKISZ elnöke szerint, az első komolyabb nemfizetési hullámra a nem fixált kamatozású fogyasztási hitelek kapcsán számít a szakma. A személyi kölcsönöknél az elmúlt időszakban drámai – akár 10 százalékos – mértékben is megnőtt a kamat. Ugyanígy a törlesztőrészletek drámai emelkedése várható valamennyi, kamat stoppal nem érintett, rövid lejáratú, nem fixált hitel esetében is.

„A MAKISZ-nál nem tapasztaljuk azt sem, hogy 2022 júliustól erőteljesebben megnőtt volna a kilakoltatások száma. A végrehajtók a nyár közepétől újraindíthatták a korábban leállított árveréseket és az azokhoz kapcsolódó végrehajtási cselekményeket, azonban ez azokat az adósokat érinti, akiknek az ügye a végrehajtónál már több éve folyamatban van, és akik az árverési moratóriumot nem tudták vagy nem akarták kihasználni arra, hogy megállapodást kössenek a hitelezőikkel. A kilakoltatások esetében pedig még régebbi, még az árverések leállítása előtt már eladott ingatlanok kerülhetnek sorra.

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo