Létrejön 250 új munkahely: erre a beruházásra adott támogatást a kormány

Állami támogatással, 250 új munkahellyel bővül az idén a Roche budapesti szolgáltatóközpontja – jelentette be a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szijjártó Péter közölte, hogy az új munkavállalók képzési programját 104 millió forint állami támogatás fogja segíteni. Hozzátette, hogy a kormány gyógyszerbeszerzésről is megállapodott a céggel, így napokon belül megérkezhet a koronavírusos betegek kezelésére felhasználható új készítmény. A Roche gyógyszerét Magyarország a világon az elsők között veti be, segítve a kórházakban fekvő fertőzötteket az életveszély elkerülésében - tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Roche a koronavírustól függetlenül is kiemelkedően fontos egészségügyi partner Magyarországon. A cég a magyar betegeket eddig 74 készítménnyel segítette, itteni forgalmának háromnegyedét pedig visszaforgatja, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a gyógyszerészeti kutatások élvonalában lehessen.

A gyógyszeripar termelési értéke belföldön 7 százalékkal ugrott meg, a kivitel pedig ennél is nagyobb mértékben, 12 százalékkal nőtt tavaly. A magyar gyógyszeripar termékei 136 országba jutottak el, az ország világviszonylatban a 19. legnagyobb gyógyszerexportőr – emelte ki a tárcavezető.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo