Legalább bruttó 260 ezer forintot visznek haza az Auchan dolgozói

Megszületett a döntés a béremelésről, ezzel számolhatnak a dolgozók.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legnagyobb állományt kitevő, nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére – a garantált bérminimumnál, illetve a minimálbér jogszabályban előírt emelésénél magasabb mértékben – átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től. A legalacsonyabb belépő alapbér pedig 6,2 százalékos emelést követően bruttó 260 000 forint lesz – közölte a cég a Piac & Profittal.

Az Auchan Retail Magyarországnál a 2021-es bérstratégiájának megfelelően a nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére tehát átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től. A legalacsonyabb belépő alapbér pedig 6, százalékos emelést követően bruttó 260 000 forint lesz.

Az Auchannál az árufeltöltő és pénztáros pozíciók mellett számos más szakma is megtalálható. 2021 júliusától egy szakértő szintű pék bruttó jövedelme elérheti a 395 ezer forintot, az online áruházban dolgozó kiszállítói szakértő munkatársé pedig az 514 ezer forintot is.

Az alapbér-emelésen kívül a vállalat továbbra is biztosítja a bruttó 7600 Ft értékű Auchan Cafetéria kártyát és az 5 százalékos vásárlási kedvezményt, valamint fenntartja a kiemelt kockázati élet-, baleset- és betegségbiztosítást, továbbá részvényesi programját, amellyel minden munkatárs élhet. Ezenfelül új juttatási elemként a jogszabályi kötelezettségen felül az Auchan a munkavállalók munkába járásának költségeit is jelentősen támogatja.

Ennyivel emeltek a Mercedesnél, a Sparnál és az Aldinál
A kecskeméti autógyárban kétéves bérmegállapodással zárultak tavaly decemberben az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, miszerint 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben. A felek az alapbér lépcsőzetes, fix mértékű emeléséről állapodtak meg, amely április 1-jétől kezdődően összesen 90 ezer forintos bruttó béremelést jelent a következő két évben. A Sparnál január elején állapodtak meg. Itt továbbra is megmarad a 13. havi juttatás, a Spar Hűségprogram és a munkavállalók 10 százalékos vásárlási kedvezménye is. Az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt bruttó 240 ezer, a próbaidő után bruttó 260 ezer forint. Az emelés 6,1 százalékos, tavaly a próbaidős bér 235 ezer, az állandó pedig 245 ezer forint volt. Az Aldinál a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal nőttek a bérek január 1-jétől, de egyes munkakörökben az emelés a 8 százalékot is elérte. A 2021-es béremelés után az áruházlánc üzleteiben 8 órában dolgozó munkavállalók kezdő bére legalább bruttó 335 700 forint, míg az elérhető legmagasabb bér bruttó 465 100 forint.
 

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo