Látványosan csökkennek a német energiaárak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Márciusban továbbra is elsősorban az alacsonyabb energiaárak miatt volt éves csökkenés. A közbenső termékek is olcsóbbak voltak, mint tavaly márciusban, miközben többet kellett fizetni a fogyasztási és beruházási javakért.

Hónapok óta csökkennek az árak
Hónapok óta csökkennek az árak
Fotó: Depositphotos

Az energiaárak 7 százalékkal csökkentek tavaly márciushoz képest. A földgáz és a villamos energia árának csökkenése volt a legnagyobb hatással az energia éves szintű áralakulására. A gázárak 15,4 százalékkal, a villamos energia 12,6 százalékkal került kevesebbe, mint egy évvel korábban.

Az energiaárak nélkül a termelői árak 0,8 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly márciusban.

A további feldolgozásra váró köztes termékek árai idén márciusában 3,7 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

A nem tartós fogyasztási cikkek 0,3 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 1 százalékkal, a beruházási javak 2,8 százalékkal drágultak, miközben az élelmiszerárak 0,3 százalékkal csökkentek éves összevetésben.

Márciusban a termelői árak 0,2 százalékkal nőttek februárhoz képest, amikor 0,4 százalékos csökkenést jegyeztek fel.

(MTI) 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo