Lassan találnak magukra az európai gazdaságok

A második negyedévben az euróöveztben nőtt, az EU-ban stagnált a GDP az előző negyedévhez viszonyítva, éves összevetésben pedig mindkettőben lassult a gazdasági növekedés.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára szerdán felkerült nem végleges adatok szerint a második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a szezonális kiigazított GDP az euróövezetben és nem változott az EU 27 tagállamában az előző negyedévhez viszonyítva. Az első negyedévben az euróövezetben nem változott a GDP, az EU-ban pedig 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye.

Az egy évvel korábbival összevetve a második negyedévben 0,6 százalékkal nőtt a GDP az euróövezetben és 0,5 százalékkal az EU-ban. Az első negyedévben mindkét régióban 1,1 százalékos volt az éves növekedés.

Nem végleges adatok szerint a legnagyobb negyedéves növekedést, 3,3 százalékost Írországban regisztrálták a második negyedévben, Litvániában pedig 2,8 százalékost. A legnagyobb csökkenés Lengyelországban volt, 3,7 százalékkal, illetve Svédországban 1,5 százalékkal.

Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb mértékben Írországban nőtt a GDP, 2,8 százalékkal, illetve Romániában 2,7 százalékkal, míg a legnagyobb csökkenést, 3 százalékos Észtországban, illetve 2,4 százalékos Svédországban volt.

A végleges adatokat szeptember 7-én ismerteti az Eurostat.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo