Kósa: ősszel látszani fog, mire lehet számítani ott, ahol az ellenzék nyert

A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában - jelentette ki a Fidesz alelnöke, egyben önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kósa Lajos azt mondta: kétségtelen, hogy az önkormányzati választásokon az ország legnagyobb részén a Fidesz több voksot kapott, mint korábban, de az ellenzék is. Ebben az értelemben nem a botrányok döntötték el a választásokat, sokkal inkább az a helyzet, hogy az ellenzéki pártok stratégiáját elfogadták a saját szavazóik  - tette hozzá.

A Fidesz így is győzött a választásokon, de az ellenzék komoly részsikereket tudott elérni - hangoztatta Kósa Lajos. Közölte, hogy az őszi ülésszakban tovább bővítenék a családtámogatási rendszert, mert céljuk, hogy a magyar népesség növekedési pályára álljon. A csökkenés üteme már mérséklődött, de a Fidesz szeretné, ha a lakosságszám enyhén gyarapodna. Kósa Lajos azt mondta, hogy ez elérhető a családpolitikai eszközök bővítésével. A magyar családok jövőbeli kilátásait jelentősen javítják ezek az intézkedések, ezért "jó néhány ilyen javaslatunk lesz" - tette hozzá.

Közölte: másrészt azt látják, hogy az európai - főleg a német - gazdaság huzamosabb ideje kedvezőtlen, aggasztó adatokat mutat, ezért Magyarországnak újabb gazdaságvédelmi programot kell kidolgoznia és életbe léptetnie, hogy fenn tudja tartani a növekedés ütemét. Hozzáfűzte, hogy az ilyen programok eddig sikeresek voltak, hiszen a magyar gazdaság tudott bővülni, emelkedett a bérszínvonal és javult a foglalkoztatottság.

Kósa Lajos azt mondta, hogy az őszi ülésszakban ez lesz a két fő irány. Ebben "semmi meglepő nincs, mert eddig is ezt csináltuk, és mindig is erről beszéltünk a kampányban" - jegyezte meg. Kitért arra: ősszel már fog látszani, hogy "mire lehet számítani" azoknál az önkormányzatoknál, amelyeket az ellenzék nyert meg.

Úgy vélekedett: nehéz értelmezni, hogy az ellenzékiek miről beszéltek a választási kampányban. Például mi változik akkor, ha Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester kihirdeti a klímavészhelyzetet? - tette fel a kérdést. Korlátozza az autóforgalmat? Bevezeti a dugódíjat? Vagy semmi sem fog változni? Hasonlóan nem értelmezhető szerinte egyebek mellett az sem, hogy Karácsony Gergely alkotmányt ír majd a fővárosnak.

A Fidesz alelnöke kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "szerintünk rossz pálya", hogy a magyar kormány biztosjelöltjei közül "mazsolázzon az Európai Unió általunk nem egészen definiálható erőköre". Trócsányi László korábbi jelöltet felkészültnek, nemzetközi tapasztalattal és szakmai tekintéllyel rendelkezőnek nevezte. "Ebbe nem is tudtak belekötni, hanem mondvacsinált összeférhetetlenségi okokra hivatkoztak" - jelentette ki.

Megjegyezte, hogy az európai ügyészség élére kinevezendő román elnöknő ellen a saját hazájában több tucat bűnügyi vizsgálat folyik, és az már kiderült, hogy súlyosan visszaélt a befolyásával. Az ő esetében mégsem merültek fel összeférhetetlenségi aggályok - tette hozzá Kósa Lajos.

A magyar kormány Trócsányi László után Várhelyi Olivért jelölte biztosnak, aki kitűnően ismeri a brüsszeli viszonyokat, megbízhatóan képviseli a magyar érdekeket - hangoztatta Kósa Lajos, hozzátéve: az ő alkalmassága sem kifogásolható, "várjuk, hogy (...) mi fog történni". Közölte: nem illik kívülről beleavatkozni abba, hogy a magyar kormány kit jelöl biztosnak.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo