Koronavírus: nem jó ötlet a védőoltásra várni

William Haseltine a világ egyik legismertebb AIDS- és rákkutatója arra figyelmeztetett, hogy nagy hibát követnek el azok a kormányok, amelyek úgy gondolkodnak, hogy megvárják a védőoltást kifejlesztését a közösségi távoltartás enyhítésével.

A szakember úgy fogalmazott, hogy bár elképzelhető, hogy sikerül kifejleszteni a vakcinát, alapvetően ő a közeljövőben nem számolna ezzel. Mint mondta, a koronavírus más változataira kifejlesztett oltóanyagokkal alapvetően az volt a probléma, hogy nem tudták megvédeni az orr vékony membránrétegét, ahol jellemzően a vírus bejut a szervezetbe - írja a Reuters.

Ugyanakkor Haseltine kiemelte, hogy a vírus hatékonyan kezelhető a gócpontok azonosításával, a fertőzöttek izolálásával, és a közösségi távolságtartás szabályainak betartásával. A kutató mindenkit arra szólított fel, hogy viseljenek maszkot, mossanak rendszeresen kezet, fertőtlenítsenek rendszeresen, és tartsanak távolságot egymástól.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo