Koronavírus Magyarországon: a boltok többsége ki tudott nyitni

Az üzletek döntő többsége kinyitott szerdán, mert a jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.

Hozzátette: lehetett számítani arra, hogy a héten Magyarország eléri a 2,5 milliós oltási szintet, és újranyithatnak a boltok. Megjegyezte, hogy az árukészlet frissítése mellett a kézfertőtlenítők kihelyezéséről is lehetett előre gondoskodni, hiszen 30 nap telt el az újbóli nyitási lehetőségig.

A főtitkár szerint egyes cégeknél a munkaerő megszervezése jelenthetett nehézséget, mert a kormányzati bejelentés kedden öt óra környékén hangzott el. Mint mondta, „azután lázas telefonálgatás indult országszerte, kereskedők és alkalmazottak körében”, sok üzlet ugyanis szabadságon tartotta a dolgozókat, és nehezen szervezte meg másnapra a megfelelő munkaerőt. Statisztika ugyan még nincs arról, hogy hányan nem nyitottak ki, de a döntő többség ki tudott nyitni - mondta.

Az OKSZ főtitkára ésszerűnek nevezte a létszámkorlát bevezetését a négyzetméterszabály alapján. Elmondta, hogy az új szabályt időszakonként és üzlettípusonként eltérően tartatják be: van ahol a kosarak számával, van ahol elektronikus megoldással határozzák meg, másutt a biztonsági őr számolja a vásárlókat. A jogszabály 10 négyzetméterenként egy vásárlót engedélyez, ennek betartása az üzemeltető, kereskedő feladata.

Vámos György szerint az üzletek jellemzően élnek a hosszabb nyitva tartás lehetőségével, mivel ez is jobban eloszlatja a vásárlókat. Hangsúlyozta, hogy ez a két intézkedés egyszerre szolgálja a járvány elleni védekezést, miközben a maszk használata továbbra is kötelező.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo