Kóka: "A kis házifeladatot megcsináltuk"

Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke nyitó beszédében kiemelte az informatika fontosságát, s a jövőre vonatkozó kérdéseit fogalmazta meg. Informatika, merre tovább?

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kóka János gazdasági miniszter szerint a legfontosabb a szabályozás és ellenőrzés szükséges a gazdaságban. Beszédében kiemelte, hogy minisztersége alatt háromszorosára nőtt a szélessávú internetelérések száma az országban, s közel harmadára csökkent az ára. Sikerként könyvelte el az e-magyarország és a sulinet projektek megvalósulását. Az Üzletre Hangolva programnak köszönhetően az állami bürokrácia csökkenni fog. 2008-tól egy óra alatt lehet majd céget alapítani. A miniszter szerint az államnak komolyan kellene vennie a közfunkciók elektronikus alapokra történő helyezését.

Versenynövelő a szabályozás

Szathmári Géza, a GTS Datanet Távközlési Kft. ügyvezető igazgatója is az informatikai és távközlési, valamint működési szabályozás mellett tette le voksát. A szélessávú internet elterjedésében a kontroll mellett sokat segített, a folyamatos árcsökkentés, valamint a retail minus megoldások.

Pukler Gábor, a Magyar Telekom Új Üzleti Területek és Üzletfejlesztési Üzletágának vezető tanácsadója szerint a szélessávú internet akkor lesz igazán elterjedt, amikor mindenki, az elmaradott kistérségek is részei lesznek a hálózatnak. Ezért is üdvözölték a GKM újabb kistérségi fejlesztési terveit. Az internetpenetráció többek között a sikeres e-kormányzás egyik alappillére.

Z. Karvalics László, az ITTK elnöke elmondta, hogy az állam részéről a prioritáskezelés, valamint a stratégiagyártásról a cselekvésre történő váltás a legfontosabb tennivaló az elkövetkezendőkben. Az elnök szerint az információs társadalom ügyében a mindenkori kormány a felelős.

A versenyképességért küzdenek

Paál Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) elnökhelyettese rámutatott, hogy a magyar versenyképesség javításának lehetőségein dolgoznak a kamarán belül. Valamint aláhúzta, hogy a legutóbbi KSH statisztika szerint a magyar GDP 2007. III. negyedévben egy százalékos gazdaságnövekedést produkált, illetve egy világranglista mutatói szerint hat helyet csúszott vissza az ország besorolása. A kis- és középvállalatok 8 százaléka használja ki az e-kereskedelem által nyújtott előnyöket, miközben ennek alkalmazása elősegíti a jogkövető adózói magatartást.

Hegedűs Gábor, a HP Magyarország Kft. vezégigazgatója aláhúzta az informatika fontosságát, lehetőségeit és teendőit a magyar gazdaságban és az információs társadalomban. Az utóbbi években nem történt jelentős előrelépés az információs társadalom és az e-kormányzás előmozdítása érdekében, pedig az informatika erőteljesebb jelenléte a versenyképesség nagymértékű növelését garantálná mind az állami, mind pedig a magánszférában. A hatékony e-kormányzathoz kialakításához erőteljes és összefogásra képes informatikai piacra van szükség.

A Parlamentet nem érdekli az informatika

Kóka János elmondta, hogy a politika egy helyben topog. A kormány felelőssége, hogy nem bír kitekinteni, s cikluson túl gondolkodó stratégiát alkotni, ez tény. Ezen változtatni kell, s mint rámutatott, ő maga is hibát követett el. Az információs társadalom, s a piaci szereplőkkel folytatot kommunikáció hatékonyabbá tételéért szükség lenne a piac részéről és a kormány részéről is egy összekötőre, egy dedikált szakállamtitkárra. Kóka nyitott a GKM "finomhangolásakor" egy ilyen funkció létrehozásában.

Kóka az uniós pályázati rendszerek megújításáról is beszélt. A vállalatok versenyképességét és a piaci versenyt is rombolja a vissza nem térítendő támogatás. Pettkó Andrással, az Országgyűlés Informatikai Bizottságának elnökével teljesen egyetért Kóka, aki szerint küzdeni kell az állami informatikai fejlesztésekért, az e-aláírásért, az e-kormányzat mielőbbi bevezetéséért.

Kóka János teljesen el volt keseredve a Tisztelt Ház informatikai közömbössége miatt. Kóka az elmúlt három év alatt döbbent rá, hogy a reformok tekintetében a kis házifeladatokat, a felszíni dolgokat megvalósítja az állam, de a mélyebb rétegekbe nem megy bele, elbizonytalanodik. A nagy kérdésekben, a nemzeti stratégia tekintetében nem szabadna a társadalmi és politikai megosztottságot figyelembe venni. Végezetül a miniszter a versenyképességünk romlásáért az adóbürokráciát, az adó mértékét, a politikai instabilitást nevezte meg a változások elmaradásának fő okaiként.

Vissza az E-Magyarország konferencia programjára.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo