Kivételes cég, folyamatosan erősödik az Airbus

A toulouse-i székhelyű repülőgépgyártó az elmúlt évben 661 repülőgépet adott át az ügyfeleknek, a vállalatcsoport árbevétele 58,8 milliárd euró volt, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A kiigazított adózás előtti eredmény 5,6 milliárd eurót tett ki, ez 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.

Az Airbus adózott eredménye a tavalyi évivel szinte megegyező mértékű, 4,2 milliárd euró volt.

Ez egy olyan repülő, amelyik folyamatosan felfelé száll (Fotó: Pixabay)
Ez egy olyan repülő, amelyik folyamatosan felfelé száll (Fotó: Pixabay)

A kereskedelmi repülőgépekkel foglalkozó üzletág 41,4 milliárd eurós bevétel mellett 4,8 milliárd euró adózás előtti eredményt könyvelt el, mindkét érték 15 százalékkal haladja meg a 2022-es szintet.

Helikopterek gyártásából és értékesítéséből a 2021-es szinthez képest 8 százalékkal több, 7 milliárd euró bevétel származott, az adózás előtti eredmény 19 százalékkal 639 millió euróra nőtt.

Az Airbus várakozásai szerint ebben az évben 720 kereskedelmi repülőgépet adhat át, az adózás előtti, kiigazított eredmény pedig 6 milliárd euróra bővülhet.

Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója az eredményekkel kapcsolatban azt mondta: „Az iparágban folytatódott a járvány miatt kialakult helyzetből való kilábalás, több légi járat közlekedik, a légitársaságok pedig visszatértek a hosszútávú flottafejlesztéshez. Az Airbus annak ellenére erős pénzügyi évet zárt, hogy az üzemelési környezet miatt nem tudta a korábban tervezett ütemben a beszállítói hálózatát visszaépíteni. A vállalat ehhez igazította tevékenységét, amelynek eredménye, hogy a tervezettnél kevesebb repülőgépet tudott átadni az ügyfeleknek". A vezérigazgató megjegyezte, hogy az erős pénzügyi eredménynek és a jövő vetett bizalomnak köszönhetően magasabb arányú osztalék kifizetését javasolják.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo