Kínai roham várható

Mérföldkő a hazai turizmusban: az Air China Csunkingból induló repülőgépe április 5-én földet ért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, fedélzetén három év kihagyás után az első hivatalos kínai turistacsoporttal. 2023 januárjában a kínai kormány ‒ a pandémia óta elsőként ‒ az Európai Unió tagállamai közül hazánkba engedélyezte a kínai utazási irodáknak, hogy csoportos turistavízummal társasutakat szervezzenek.

A most nyitó kínai piacon millió turista várja, hogy útnak indulhasson. A kínai utaztatók 8-10 napos, csak magyarországi helyszíneket kínáló túraajánlatai révén hamarosan akár megtöbbszöröződhet a vendégforgalom a világ egyik legjelentősebb küldőországából.

Közel 200 millió kiutazójával Kína a világ egyik legnagyobb küldőpiaca, ezért kiemelten fontos a magyar turizmus számára is. 2015 és 2019 között a kínai vendégek száma hazánkban 122%-kal, vendégéjszakáik száma pedig 105%-kal nőtt. Az ázsiai ország 2019-ben Budapest 9. legfontosabb küldőpiaca volt a vendégéjszakák száma alapján, az összes kínai vendégforgalom háromnegyedét a magyar fővárosban regisztrálták. Korábban a szervezett kínai turisták európai körútjuk során érintették hazánkat, jellemzően egy, legfeljebb két éjszakát töltöttek nálunk. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint a tavalyi évben egyénileg érkezett 24 ezer kínai vendég összesen 107 ezer vendégéjszakát töltött nálunk, átlagos tartózkodási idejük viszont a más küldőpiacokról hozzánk érkező turistákéhoz képest lényegesen hosszabb volt.

Felhőtlen öröm (Fotó: MTÜ)
Felhőtlen öröm (Fotó: MTÜ)

Az MTÜ kínai közösségi médiacsatornákon a járvány időszakában is mindvégig fenntartotta jelenlétét az ázsiai országban. Az újra nyitás óta pedig aktívan ösztönözte az utazásszervező irodákat, hogy csoportjaik hosszabb utazáson, Budapest mellett Magyarország más tájait is ismerjék meg. Az Ügynökség szakmai segítségével így olyan új vidéki desztinációk is helyet kaptak az immáron 8-10 naposra bővült kínai utazási csomagokban, mint a Pécs-Villány turisztikai térség, Eger, Balaton és Hévíz, Debrecen és környéke, vagy Pannonhalma. Az NTAK adatokból látszik, hogy a nyitás bejelentése óta máris mintegy 36 ezer vendégéjszakányi kínai foglalás érkezett erre az évre, és a vidéki előfoglalások például megháromszorozódtak tavaly ilyenkorhoz képest.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo