Kínában már csökkennek az árak

Lassult a fogyasztói és a termelői árak emelkedése Kínában augusztusban éves összevetésben.

A kínai statisztikai hivatal azt közölte, hogy éves összevetésben a fogyasztói árak emelkedése 2,5 százalékra mérséklődött a júliusi 2,7 százalékról. Az elemzői vélemények átlagában a júliusit meghaladó, 2,8 százalékos infláció szerepelt.

A világ legnépesebb országában már csökkennek az árak (Fotó: Depositphotos)
A világ legnépesebb országában már csökkennek az árak (Fotó: Depositphotos)

Éves szinten egyebek között az élelmiszerárak 6,1 százalékkal nőttek a júliusi 6,3 százalék után, a nem élelmiszertermékek drágulása pedig a júliusi 1,9 százalékról 1,7 százalékra lassult.

Júliushoz viszonyítva augusztusban 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Szakértők 0,2 százalékos növekedést vártak a júliusi 0,5 százalékos emelkedést követően.

Kínában tavaly 0,9 százalék volt az infláció, az idei évre a kormány 3 százalékkal számol.

Elsősorban az energia- és nyersanyagárak csökkenésére augusztusban a termelői áremelkedés jelentősen, 2,3 százalékra, 18 havi mélypontra lassult a júliusi 4,2 százalékról éves szinten. Az elmezői várakozások átlagában 3,1 százalék szerepelt. A termelői árak növekedésének a mérséklődését elsősorban az energiaárak csökkenése okozta. A kőolaj és a földgáz termelői árnövekedése 35 százalékra csökkent a júliusi 43,9 százalékról. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo