Jó hír a gazdáknak: enyhítenek egyes támogatások feltételein

A Vidékfejlesztési program keretében támogatott beruházásoknál, a foglalkoztatás szinten tartásához kötődő előíráshoz kapcsolódó jogkövetkezmény enyhítéséről született döntés.

Az elmúlt években számos, a mezőgazdasági termelők, a feldolgozók és az erdőgazdálkodók beruházásait támogató pályázati felhívás jelent meg, és jelentős összegeket ítéltek oda a fejlesztésekhez, azonban a támogatások segítségével megkezdett projektek megvalósítása a kedvezményezettek részéről hatalmas erőfeszítést igényel - írta közleményében az Agrárminisztérium.

A Vidékfejlesztési program 2015. évi elfogadása óta a beruházási támogatásokat elnyert vállalkozásoknak kötelező a foglalkoztatást legalább szinten tartani, és ezen előírás visszamenőleges módosítására az Európai Bizottsággal történt korábbi egyeztetés alapján nincs is mód - jelezte a szaktárca. A jelenlegi kedvezőtlen körülmények között az Agrárminisztérium ugyanakkor minden lehetséges módon igyekszik segíteni a beruházókat, ezért született döntés az ezen előíráshoz kapcsolódó jogkövetkezmény mérsékléséről.

Az eddigi szabályozás szerint, amennyiben a foglalkoztatás fenntartására előírt kötelezettségnek a kedvezményezettek nem tesznek eleget, a támogató automatikusan eláll a támogatói szerződéstől és visszaköveteli a kifizetett támogatást. Mivel a munkaerőpiaci helyzet és a jelenlegi, aszállyal sújtott gazdasági helyzet jelentős kihívás a gazdaságok számára, minden érintett felhívás - saját tagállami hatáskörben megtehető enyhítéssel - módosul. Ennek értelmében a támogatástól történő elállás nem következik be automatikusan, az Irányító Hatóság az egyedi körülményeket és az elmúlt időszak egyes vállalkozásokat érintő gazdasági hatásait figyelembe véve mérlegel majd.

Az enyhítés érinti az állattartók, a kertészeti vállalkozások, az élelmiszer-feldolgozók és az erdőgazdálkodók beruházásait is, az erre vonatkozó pályázati felhívás módosításai folyamatosan jelennek meg.

(MTI)

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo