Irány Távol-Kelet!

Magyarország idén először kapcsolódhat az Európai Bizottság által kiírt pályázathoz, az Európai Unióban több mint 25 éve sikeresen működő Executive Training Programme-hoz (ETP). Ez az integrált emberi erőforrás- és kereskedelem-fejlesztési program a résztvevőkön keresztül az uniós cégek számára betekintést ad a japán és koreai piaci mechanizmusokba, illetve feltárja a szokások és elvárások termékekre vonatkoztatható követelményeit. Magyarországon a programot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koordinálja. A cégek június elejéig jelentkezhetnek.

Az Európai Unió számára kiemelt jelentőségű feladat a tagállamok vállalatainak támogatása világpiaci pozícióik erősítésében. Elsősorban a távoli, eltérő kulturális háttérrel rendelkező országok esetében ezért közösségi pályázatokat, támogatási alapokat hozott létre az Európai Bizottság Külkapcsolatok Főosztálya.

Az EU "Executive Training Programme" elnevezésű vezetői tréningje több mint 25 éve nyújt lehetőséget Japán, és újabban Korea piacának átfogó megismerésére. A program európai vállalatok menedzsereinek nyújt képzési lehetőséget, mely nyelvoktatás mellett a gazdasági szokások, az üzleti kultúra, az üzletkötési és kommunikációs jellemzők témájában komoly, közvetlenül mérhető eredménnyel járó, felsőfokú továbbképzést jelent. A képzésre vezető európai és célországbeli egyetemeken kerül sor. A program 3 hónapos szakmai gyakorlatot is garantál egy távol-keleti vállalatnál.

A piacra lépő cégek tehát közvetlen lehetőséget kapnak arra, hogy a helyi környezet megismerésével, és élő kapcsolatok kialakításával új üzleti lehetőségeket tárjanak fel, és új partnerekre leljenek a koreai és a japán piacon. Azoknak a cégeknek pedig, akik már meglévő kapcsolataikat akarják fejleszteni, lehetőséget teremt az uniós támogatás arra, hogy szorosabb együttműködést, partnerre szabott szolgáltatásokat alakítsanak ki a célország alaposabb megismerésével.

A programra minimális adminisztrációval, interneten keresztül lehet jelentkezni, csökkentve a dokumentációigényt, és gyorsítva az elbírálást. A jelentkezéssel, illetve a jelentkezési lap kitöltésével kapcsolatos kérdésekben pedig a pályázók rendelkezésére áll az ETP program magyar koordinációjáért felelős Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a regionális koordinátorok: a Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara, és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

Mit kínál tehát ez az integrált emberi erőforrás- és kereskedelem-fejlesztési program?

  • 3 hónapos, Európa neves egyetemein (London, Párizs, Milánó) folyó, szakmai területeken specialista előadók által tartott angol nyelvű képzést
  • 6 hónapos, intenzív nyelvi és gazdasági-kulturális képzést Japánban, illetve Koreában
  • 3 hónapos szakmai gyakorlatot egy távol-keleti vállalatnál, ahol a tanulmányokat a gyakorlatban is kamatoztathatja a résztvevő.

A céget képviselő munkatárs kétoldalú üzleti tárgyalásokat, bemutatkozó látogatásokat is szervezhet magyar telephelyű anyacége számára.

A jelöltek csak a szponzoráló cégen keresztül pályázhatnak. Az Unió közvetlen támogatásként 22.500 euró költségtérítést kínál fel a résztvevőknek, míg a támogató cég felvállalja a jelölt szállásköltségeit, illetve a program alatt folyamatosan tartja vele a kapcsolatot.

Az EU-hoz való csatlakozással Magyarország számára is megnyíltak azok a támogatási rendszerek, amelyekkel az export piacok növekedését az Európai Unió támogatja. Az ETP program több mint 1000 európai felső vezető cége számára jelentett új távol-keleti üzleti kapcsolatot. Itt az alkalom, hogy magyar cégek is bekapcsolódjanak a világpiac vérkeringésébe, méghozzá a legnagyobb fejlődés előtt álló ázsiai piacon!

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo