Ilyen is van: túl szigorúak voltak a járvány alatti beutazási szabályok

Véleményt mondtak a brit kormány intézkedéseiről.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A brit kormány a koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozására hivatkozva aránytalan, következetlen, önkényes meggondolásokból hozott intézkedésekkel korlátozta a nemzetközi utasforgalmat, komoly veszteségeket okozva az utazási ágazatnak - áll a londoni alsóház közlekedési bizottsága által hétfőn ismertetett, igen kritikus hangvételű jelentésben.

Három csoportba sorolták az országokat 

A parlamenti tanulmány szerint a kormány által az elmúlt két évben elrendelt - azóta teljesen feloldott - utazási korlátozásokat nem alapozta meg tudományos konszenzus, a közlekedési lámpákéhoz hasonló, tavaly nyáron bevezetett színkódos járványkockázati rendszer pedig kevéssé átlátható, bizonytalan és szintén következetlen volt.

Aránytalanul nagyok voltak a szigorítások (Kép: Pixabay)

Ez a rendszer zöld, sárga és vörös kategóriákba sorolta az egyes országokat járványkockázati szempontból, és ennek alapján határozta meg, hogy az adott országokból milyen feltételekkel lehetett beutazni Nagy-Britanniába.

A vörös kategóriába sorolt országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhattak be, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napot elkülönítésben kellett tölteniük, saját költségükön.

Ez felnőttek esetében fejenként 2285 fontba (több mint egymillió forint) került.

Nincs bizonyíték a szállodai karantén hatákonyságára

A londoni alsóház közlekedési bizottságának hétfőn bemutatott jelentése azonban megállapítja: a fertőződési esetszámokat tekintve semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a kötelező szállodai karantén alkalmazása más európai országokkal összevetve javította volna a nagy-britanniai koronavírus-helyzetet.

A tanulmány szerint Nagy-Britanniában tavaly 10,6 millió, Németországban ugyanakkor 5,4 millió, Spanyolországban 4,4 millió új koronavírus-fertőződést szűrtek ki.

Aránytalan szabályok

A bizottsági jelentés megállapítja, hogy a brit kormány által bevezetett utazási korlátozások - amelyek az elmúlt két évben 15-ször változtak - általánosságban is aránytalanok voltak az utazásból eredő közegészségügyi kockázatokhoz képest, és nem sok hatásuk volt a tavaly megjelent omikron koronavírus-variáns terjedésére sem.

Ráadásul a nemzetközi utazás túlzottan szigorú korlátozása nem kívánt következményekkel is járhat, például azzal, hogy egyes országok a gazdasági következményektől tartva nem jelentik be aggodalomra okot adó új vírusvariánsok esetleges felbukkanását - áll a brit parlamenti jelentésben.

A tanulmány szerint a korlátozások olyan mértékű munkaerő-leépítésekre kényszerítették az utazási ágazatot, hogy a korlátozó intézkedések teljes visszavonását követő jelenlegi keresleti fellendülést a szektor nem tudja fennakadások nélkül kiszolgálni.

Úratervezés

A közlekedési bizottság szerint a munkaerőhiány mértékét jelzi, hogy egyedül a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Heathrow 12 ezer alkalmazott felvételét tervezi.

A testület szerint a kormány igazságtalanul jár el, amikor az utazási ágazatot hibáztatja a munkaerőtoborzás kései elkezdéséért, hiszen a szaktárca csak március 18-án értesítette a szektort az utazási korlátozások teljes feloldásáról. Az alkalmazottak felvétele a repülési szektorban különösen időigényes folyamat, hiszen a jelentkezőket még a képzés elkezdése előtt évekre visszatekintő biztonsági és kriminalisztikai ellenőrzésnek kell alávetni - áll a parlamenti jelentésben.

(MTI)

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo