Idősek vásárlási sávja: Orbán Viktor már alá is írta a rendeletet

A miniszterelnök ezúttal is videót készített arról, ahogy aláírta a járvány elleni védekezés újabb intézkedését hatályba léptető rendeletet.

Meglehetősen gyorsan őrölnek a kormányzati malmok. Alig pár órával azután már el is készült a vonatkozó rendelet és Orbán VIktor szignóját is megkapta, hogy Novák Katalin tárca nélküli miniszter Facebook-oldalán bejelentette, hogy az idősek vásárlási sávjának visszaállítására tesznek javaslatot.

Mint arról mi is beszámoltunk, az Idősek Tanácsának hétfői ülésén fogalmazódott meg a javaslat: az Idősek Tanácsa véleményét meghallgatva azzal a javaslattal élünk miniszterelnök úr felé, hogy újra legyen egy kizárólag az idősek számára elérhető vásárlási sáv. Figyelembe véve a tavaszi tapasztalatokat a hétköznapokon ez nagy segítség lenne számukra" - olvasható Novák Katalin Facebook-oldalán.

Néhány órával később, hétfő délben már Orbán Viktor oldalán jelent meg a videó, melyben a kész kormányrendeletet szignózza. Ennek értelmében

Hétfőtől péntekig 9-11 óra között védett sávban vásárolhatnak az idősek (szerk.: a 65 évnél idősebbek), szombaton és vasárnap ez 8-10 óra között lesz érvényes - közölte a miniszterelnök.
Megjegyezte ugyanakkor: az idősek bármikor vásárolhatnak, de ezekben a sávokban csak ők tartózkodhatnak majd a boltokban. "Világosan látszik a járvány statisztikáiból, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály továbbra is a szüleink és nagyszüleink, őket kell elsősorban védenünk. Ez a rendelet is őket védi" - fogalmazott Orbán Viktor.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo