Hétfőtől három fajta támogatást is igényelhetnek a munkavállalók

Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45.600 forint elhelyezkedési juttatásban 2022. augusztus 15-től, ha állást talál a versenyszférában – jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program újraindítása mellett a hónap közepétől megint igényelhető a lakhatási és utazási támogatás is, ami a mobilitás élénkítésével szolgálja a foglalkoztatás további növelését.

Az elhelyezkedési juttatásnak köszönhetően eddig több mint 19 ezer korábbi közfoglalkoztatott állt munkába az elsődleges munkaerőpiacon. A rendelkezésre álló félmilliárd forintos keretösszegből további 2200 fő elhelyezkedése támogatható. A lehetőség egyfajta bónusszal ösztönzi a közfoglalkoztatottakat arra, hogy minél hamarabb lépjenek át a versenyszférába.

Támogatások a foglalkoztatottság növelése érdekében (Fotó: Depositphotos)

A támogatás a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtti elhelyezkedés esetén igényelhető, és a jogviszony fennmaradó idejére jár. Így minél előbb lép át valaki a versenyszférába, annál több támogatást kaphat. Napi 2000 forintos elhelyezkedési juttatásra jogosult az a közfoglalkoztatott is, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt.

Augusztus 15-től újra igényelhetik a járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályain a lakhatási támogatást azok az álláskeresők, akik a lakhelyüktől legalább 60 kilométerre lévő településen találnak munkát. A lakásbérleti díjra fordítható támogatás hat hónapra szól, havi összege legfeljebb 140 ezer forint lehet, és teljes hónapok számolhatók el.

Hasonlóképpen hétfőtől vehet igénybe utazási támogatást az az újonnan munkába állt álláskereső, aki otthonától legalább 10 kilométerre eső, de 60 kilométernél közelebbi településre ingázik dolgozni. A támogatás az egyéb feltételek teljesülése esetén szintén fél éves időtartamra nyújtható. Mértéke a 10 kilométeres minimális távolság felett minden teljes 10 kilométer után a megállapításkor hatályos minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg, jelenleg tehát 10 ezer forint.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo