Hamis útlevelekkel érkeztek kutyák

Kilenc kutyát szállított hamis útlevelekkel egy szerb férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a Hetényegyházi pihenőből már nem engedtek tovább.

A pénzügyőrök az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán állították meg azt a bosnyák furgont, ami 9 kutyával tartott Lengyelországba. Az állatokhoz bemutatott okmányok hiányosak voltak, ezért a járőrök értesítették az illetékes Kormányhivatalt. A hatósági állatorvos az Európai Unió területére tisztázatlan úton bekerült kutyák Magyarország területén való tartózkodását azonnal megtiltotta. A sofőr azt mondta, hogy a kutyákat az útlevelekkel együtt egy szerb ismerősétől vette át egy Baja közeli útszakaszon.

Nagyon aranyos határsértők.
Nagyon aranyos határsértők.

Az ellenőrzés ideje alatt az is kiderült, hogy az autót vezető férfi alig egy nappal korábban Röszkénél lépett be. Az egyenruhások akkor 18 darab, előre kitöltött, feltehetően hamis, állatútlevelet találtak nála, ami miatt a helyszínre érkező rendőrök gyanúsítottként hallgatták meg.

Ahhoz, hogy a külföldi utazás felhőtlen legyen, érdemes tisztában lenni az utasforgalomra vonatkozó vám- és egyéb szabályokkal. Ha magunkkal visszük házikedvencünket, utazás előtt érdemes tájékozódni a célország erre vonatkozó szabályairól: https://nav.gov.hu/vam/utazas. (Nemzeti Adó- és Vámhivatal)

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo