Hamarosan meg kell hozni egy fontos adózási döntést

A vállalkozásoknak heteken belül el kell dönteniük, hogy a csoportos társasági adóalanyiságot választják-e, hiszen a nyilatkozatot legkésőbb november 20-ig lehet benyújtani – hívja fel a figyelmet a Mazars.

A csoportos adóalanyisággal számottevő adómegtakarítás érhető el, és a szakértők szerint az adminisztratív terhek csökkentése is vonzó opciót jelent a cégek számára, viszont a bonyolult szabályozásban rejlő buktatók miatt érdemes körültekintően eljárni. A csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak.

Fontos határidő közeleg a belföldi illetőségű kapcsolt vállalkozások számára, ugyanis a 2021-es üzleti évre vonatkozóan 2020. november 1–20. között nyújthatják be nyilatkozatukat a csoportos adóalanyiság választására, illetve ebben az időszakban kérelmezhetik új tag csatlakozását is a csoporthoz. A határidő jogvesztő, a naptári év szerint működő vállalkozásoknak néhány héten belül el kell dönteniük, számukra megéri-e élni a lehetőséggel. Az eltérő üzleti évesek az adóévük utolsó előtti hónapjának 1. és 20. napja között tehetnek nyilatkozatot.

„A csoportos társasági adóalanyiság választásához több fontos tényezőt és feltételt is figyelembe kell venni Vizsgálni kell például, hogy minden kapcsolt vállalkozás megfelel-e a követelményeknek, és kihívásokat jelenthet az adóalap meghatározása is.”
– hangsúlyozta dr. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója.

(Fotó: depositphotos.com)

További megfontolást igényel, ha a csoport valamely tagja egyébként adókedvezmény érvényesítésére jogosult, illetve a már megkezdett adókedvezményét érvényesítené tovább, hiszen eltérő szabályok vonatkoznak például a fejlesztési adókedvezményre, valamint a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezményére.

Érdemi adómegtakarítással járhat olyan cégek esetében, ahol veszteséget termelő csoporttag van, hiszen a csoporttagok egymás között a megadott szabályok szerint érvényesíthetik veszteségeiket.

„Vonzó lehetőséget jelent az is, hogy a csoportos adóalanyiságot választó cégek számottevő mértékben csökkenthetik adminisztratív terheiket, hiszen a tagok az egymással folytatott ügyleteikre vonatkozóan nem, vagy csak részben kötelesek alkalmazni a transzferárazási szabályokat. Különösen megfontolandó tehát a tao-csoport választásának kérdése olyan magyarországi kapcsolt vállalkozások esetében, amelyek között nagyszámú dokumentálandó tranzakció zajlik, valamint abban az esetben is, ha a szokásos piaci ár megállapítása az ügylet speciális jellege miatt nehézségekbe ütközik.”
– tette hozzá.

Mint a Mazars emlékeztet rá, a belföldi illetőségű kapcsolt vállalkozásoknak 2019. január 1-jétől van lehetőségük a csoportos társasági adóalanyiság választására. Már az induló évben számos iparágból több mint kétszáz csoport nyújtotta be a kérelmét, ami ezernél is több vállalkozást érintett. Ez a szám évről-évre tovább emelkedik. A csoportok átlagosan 2-5 cégből állnak, és a kormányzati számítások szerint, a csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak.

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo